Washingtoni Krónika, 1984. szeptember-1985. június (9. évfolyam, 1-4. szám)

1984-09-01 / 1. szám

7 * "VADÓCBA RÓZSÁT OLTOK, HOGY SZEBB LEGYEN A FÖLD" Ezzel a címmel 1968-ban angol és magyar nyelven jelent meg MÉCS LÁSZLÓ 67 költeménye, WATSON KIRKCONNEL és RAYMOND J. CONNARD fordításában. A 270 oldalas verseskötetet PAUL VALERY a Francia Akadémia tagjának előszavával rendezte sajtó alá DR. HORVÁTH ELEK, Washington D.C. Néhány évvel ezelőtt egy fiatal amerikai papjelölt sétálgatott az El Toro-i Premont­rei Rendház kertjében, majd olvasgatni kezdte az egyik kertiasztalon lévő könyvet ;MIÍCS LÁSZLÓ papköltónek angolra forditott verseit. Az amerikai származású pap je lölt, JOSEPH HERMANN RETTIG annyira megkedvelte MÉCS LÁSZLÓ verseit, hogy érdeklődés támadt benne a magyar irodalom, majd később a magyar nemzet történelme és ezeréves kultúrája iránt, miközben lelkesen szorgalmazta a magyar nyelv tanulását is. Azután elment Magyarországra, illetve újból és újból visszatért Pannonhalmára, melynek áhitatos csendje mély hatást gyakorolt a fiatal papjelöltre. Pár hónappal ezelőtt Orange város (Cal.) katedrálisában ünnepélyes keretek között fel* szenteltek két amerikai papot. Az egyik JOSEPH HERMANN RETTIG volt. A ceremónia lélekemelő szépséget nem lehet elfelejteni- különösen nekünk magyaroknak. Amikor a földig érő albákra rá­­tették a miseruhát, egyszerre kivirágzott a szentély és KALOCSA himzésmtíVészetének szinpompá­­ja mosolygott felénk. A csodálatosan szép miseruha JÓZSEF atya kérése're készült. Utána foga - dás volt, ahol a felszentelt amerikai pap tiszta kiejtéssel fordult az ott lévő magyarokhoz: ...."Bemutatom az én édesapámat és édesanyámat"... A fiatal amerikai pap ez év szeptemberében ismét Pannonhalmára megy, ezúttal azért is, hogy saját anyanyelvére tanitsa a főapátság gimnáziumának diákjait és hogy ami anyanyelvűik tökéletes elsajátításával is gazdagodjon.........."hogy szebb legyen a föld".... (így szökkent virágba MÉCS LÁSZLÓ alkotása. - Szerk.) * AZ UJ AMERIKAI KATOLIKUS ÉVKÖNYV IRÁNYI PÜSPÖK MISSZIÓJÁRÓL Az amerikai KATOLIKUS EGYHÁZ 1984-es sematizmusa "THE OFFICIAL CATHOLIC DIRECTORY"a nyár elején hagyta el a sajtót. Az évkönyv "APOSTOLATE TO HUNGARIANS LIVING OUTSIDE OF HUNGARY" cimmel külön fejezetet szentel az uj apostoli szolgálat intézményének. Tudatja, hogy II,JÁNOS PÁL. pápa a Magyarországon kivül élő katolikus magyarok lelki gondozására nevezte ki DR. IRÁNYI LÁSZLÓ-t. Közli a kinevezés és felszentelés időpontjait is. A Magyarországon kivül élő katolikus magyarok főpapjának nevezi DR. IRÁNYI LÁSZLÓ-t, Castel Mediano címzetes püspökét, akinek rezidenciája Washington D.C.-ben van. Apostoli szol­gálata területileg kiterjed a Magyarországon kivül létező minden katolikus közösségre. Az a - postoli szolgálat főfeladata a katolikus magyarok lelki gondozása, az illetékes helyi püspök - kel együttműködésben. Az évkönyv bemutatja a püspök címerét, melynek jelmondata "ADUNARA ET CUSTODIRE" egybegyüjteni, és megőrizni. Nemesebb jelmondatot a püspök nem választhatott volna. Az évkönyv ismerteti a püspöki hatóság eddig kinevezett tisztségviselőit. A püspök Eu­rópa-i vikárius generálisa: SZŐKE JÁNOS S.D.B.atya, Königstein-Taunis, Németország; consulto - rok: MUSTOS ISTVÁN, piarista atya, speciális ügyek; MESKO LAJOS piarista atya, történeti ügyek; speciális teológiai asszistens: DR. ZALOTAY JÓZSEF atya, teológiai tanár. Az Északamerikai Kontinens papi szervezetei: HUNGARIAN PRIEST ASSOCIATION IN EASTERN INITED STATES, elnöke FÜZÉR JULIÁN ferences atya;FRATERNITY OF HUNGARIAN PRIESTS IN MIDWEST, ve­zetője KARPI FERENC atya; HUNGARIAN PRIEST ASSOCIATION IN CANADA, elnöke: MSGR. HENKEY KÁROLY. Az egyháziak mellett a püspök laikus szerve: LAY BOARD OF CONSULTORS, Világi Tanácsadó Bizott­ság: elnöke DR. HORVÁTH ELEK, Washington D.C.; alelnöke DR. HARKAY RÓBERT, New York, New York, A püspöki, hatóság további szervezési adatait az évkönyv kővetkező száma ismerteti. További hivatalos közlemény: IRÁNYI püspök utódaként a washingtoni magyar katolikus hivek lelki gondozója: DR. ZALOTAY JÓZSEF. A közösség világi vezetője: DR. HORVÁTH ELEK. * * * II.JÁNOS PÁL PÁPA aranyérmét MÁTÉ ISTVÁN hódmezővásárhelyi szobrászművész 10 darabos plakett-sorozata nyerte el az olaszországi Ravennaban rendezett DANTE-BIENNÁLÉN amelyen több mint 400 művész vett reszt a munkájával. Az idei téma az ISTENI SZÍNJÁTÉK I. része a PARADI­CSOM volt. WASHINGTONI KRÓNIKA IX. ÉVFOLYAM 1984. SZEPTEMBER HÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom