Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - Pannonhalmi Miklós: Halátjárók
82 Pannonhalmi Miklós: Halátjárók dául a botos kölönte, az ingola fajok és a fürge cselle, a potamális régióban (máma, dévérkeszeg, vágó durbincs régió), például a fenékjáró küllő, a kövi csík és a sujtásos küsz.] Ha e fajok számára is átjárhatóvá kívánjuk tenni a halvándorlást segítő műveket, akkor a halátjáróban a maximális áramlási sebességeknél e fajok úszási teljesítményét kell figyelembe venni. A halvándorlást segítő művel nem akarunk szelektivitást elérni a kis halak vonatkozásában, ezért a műtárgyban az átlagos vízsebesség nem haladhatja meg a 0,4 m/s értéket. Ha ezt az értéket átlépik, akkor pihenő, lassúbb áramlású helyeket kell beiktatni, melyek közötti szakaszokat a halak sprint-úszással győzik le. 3.2. Vízhőmérséklet A halak vándorlásának vizsgálata során megállapították, hogy jelentős összefüggés mutatható ki a vándorlási intenzitás és a hőmérséklet, illetve hőmérsékletváltozás között. Ez az összefüggés a pontyfélék esetében az év első felében, az ívási vándorlásnál különösen megnyilvánul. Tavasszal a vizek hőmérsékletének növekedésével nő a halak úszási teljesítménye, erős pozitív reofilitást mutatnak, míg ősszel, illetve télen elhagyott vízterületeikre vándorolnak. Ezt a viselkedést a vörösszámyú keszeg, dévérkeszeg, máma, paduc és domolykó és további más halfajok esetében is megfigyelték (7. ábra). A télen ívó menyhal esetében a vízhőmérséklet csökkenése váltja ki a szaporodással összefüggő vándorlást. Más tényezők is, mint például a vízhozam növekedése, jelentős csapadék, légnyomásváltozás szintén szerepet játszanak pl. a pisztrángok vándorlásában. 3.3. Egyéb vízi élőlények mozgása A halak mellett a gerinctelenek egy csoportja a makrozoobentosz, melynek élettere a fenékaljzat és ott annak üregei. E csoport egy sor olyan fajjal rendelkezik, melyek helyváltoztatásra, vándorlásra képesek. Ide tartozik a folyó mentén lefelé történő sodródás, illetve a felfelé irányuló vándorlás, ami a bolharákok, illetve a kérész- és tegzes lárvák esetében ismert. A makrozoobentosz szervezetek vándorlása, helyváltoztatása jellemzően sokkal kisebb területekre terjed ki, mint a halaké, de egyes esetekben elérheti a több kilométer távolságot is. Az állatok a kavicsos aljzat üregeiben, annak felszínén mozognak, kihasználva a változó áramlási viszonyokat. A bentikus szervezetek mozgásának okai a halakéhoz hasonló. A felfelé irányuló mozgást a lesodródás utáni kompenzáció váltja ki, ami a populáció túlzott egyedszámával, a táplálékbázissal és élettérrel van kapcsolatban. Különösen a kiszáradt, vagy kipusztult életterek visszatelepülésénél meghatározó szerepet játszik a felfelé történő vándorlás és az egyéb más mozgás (imágó rovarok ún. kompenzációs repülése, újranépesülés a mélyebb üledék rétegekből). A vándorlási lehetőség biztosítása a teljes életciklusukat vízben töltő fajok (pl. rákok, vízi
