Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 3. szám
Az akkori Magyarország területén az első komolyabb, királyi rendelet alapján végrehajtott és a későbbi szabályozási munkák alapját képező ún. mappációs, azaz mederfelmérési munkát a Körösökön végezték 1818 és 1822 között Huszár Mátyás irányításával. A Körösök sikeres felmérését követően egyértelmű volt, hogy dunai mappációs munkák vezetését is őrá bízták. Földmérő munkatársai között már ott volt későbbi utódja, Vásárhelyi Pál is. Ők értelemszerűen csak a Körösökön végzett munkák befejezését követően tudtak munkához látni a Duna mentén, ahol 1823 és 1830 között Dévénytől Péterváradig mintegy 196 ezer négyzetmérföldnyi területet 2444 szelvényben mértek fel, amelyről részletes térképeket készítettek (Csath et al. 1998, Szlávik 2023). A Duna-menti szintezési munkálatok megfelelő pontosságú végrehajtásához szintezési fixpontokat kellett kijelölni, melyeknek nemcsak a kiválasztott viszonyitási síktól számított, hanem az aktuális dunai vízszinttől mért magasságát is meg kellett határozni. Ezek mellett folyamatosan nyomon kellett követni a vízszint változását, hogy a szintezett pontokkal kapcsolatos számítások elvégezhetők legyenek. Ebből a célból a négy Duna-menti vízmérce észlelését egységesítették és rendszeres leolvasásokat végeztek rajtuk. Ekkor kezdték - feltehetően Huszár Mátyás rendeletére - a rendszeres hivatalos észleléseket is (Bendejy 1951, Edvy 1962, Kuzmann 1981). A Vízrajzi Szolgálatban a dunai vízmércék 1900-as évek elejétől vezetett törzskönyvei tartalmazzák az egyes mérőhelyek törzsadatait az 1895 előtti időszakról. A budapesti állomás törzskönyve a II. kötet első füzeteként jelent meg, ahol ugyancsak 1823 óta találhatók meg a budapesti vízmérce alapadatai (VITUKI 1976). 2. A budapesti vízmérce működésének története A budapesti vízmérce az elmúlt kétszáz év során mindig az első magyar Dunahíd, a Lánchíd közelében, vagy az alatta levő mintegy ötszáz méteres mederszakaszon működött. Az 1. ábra mutatja be a különböző időszakokban a vízmérce elhelyezkedését. Az ábrán látható, hogy a budapesti vízmércét az elmúlt két évszázad során számos alkalommal helyezték át. Az első bő száz évben sokszor - átlagosan húsz évenként - történt helyváltoztatás, míg az utóbbi 90 évben már állandó maradhatott a Vigadó-téri helyszín. A sok vízmérce áthelyezést legelőször a Lánchíd megépítése, majd a Duna budapesti szakaszának a 19. század második felében több ütemben végrehajtott szabályozása indokolta, mivel a rakpartok megépítése és folyamatos fejlesztése mindig érintette a vízmérce aktuális helyét is. A budapesti Duna-szakasz szabályozását elsősorban az árvizek, különösen is ajég biztonságos levezetése érdekében kellett végrehajtani, mert az egyre pusztítóbb jeges árvizek (1775, 1838) nagy károkat okoztak, valamint a kisvizes időszakokban a hajózás is problémás volt. A részletes szabályozási terveket már 1847-ben elfogadták, de a tényleges munkálatok csak az 1867-es kiegyezést követően kezdődhettek meg. Rövidebb szakaszokon már az 1860-as évek közepén 180 Kovács Péter: A Duna budapesti állami vízmércéjének története
