Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - A vízügyi igazgatás nagy egyéniségei Takács Lajos (1923-2018)
208 Takács Lajos (1923-2018) eoipf'f * v'VWTíí é'V'' > f-Sí? / JtTC« . /K, .15 M\ forint /Íz /953. szeptember 12-én kiállított egyetemi leckekönyv Több sikertelen álláskeresési kísérlet után 1957. április 1-jével a gyulai Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál (KÖVIZIG) helyezkedett el, előbb az árvízvédelmi, majd a belvízvédelmi osztálynál dolgozott, kezdetben vezető technikusként. 1959-1962 között a KÖVIZIG mérnöke. 1962-től csoportvezetői kinevezést kapott a belvízvédelmi osztályon. Ebben az időben épültek a Körös-vidéken a magyar-román vízügyi egyezmény értelmében a közösérdekü belvízvédelmi müvek, amelyeknek műszaki ellenőri és ágazati felügyeleti feladatait látta el. Jelentős munkát végzett az akkor újjáalakuló belvízrendező társulatok szervezésében, később pedig a vízgyűjtő területek szerinti összevonásában. Az 1960-as években valósult meg a Békés megyei települések többségének vízművesítése. Az egyik legnagyobb ilyen munka a gyulai városi vízmű megépítése volt. A csoportvezetői munkája mellett - 1964-1966 között, mellékállásban - a Gyulai Városi Vízközmű Társulat műszaki vezetői tisztségét is ellátta, a városi vízmű építését irányította. Erről a megbízatásról azonban az építési munkák befejezése előtt - vízügyi igazgatói kinevezésére tekintettel — 1966 nyarán lemondott. 1957-1966 között minden körösi árvízvédekezésből kivette a részét. 1966-ban katasztrofális árvíz volt a Körösökön. A februári árvíz során, a Fehér-Körös jobbpartján Takács Lajos fényképe az egyetemi leckekönyvéből (A felvétel 30 éves korában, 1953-ban készült)