Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - Szlávik Lajos: Adalékok az 1947-48-as szilveszteri felső-tiszai árvíz történetéhez
Vízügyi Közlemények, CV. évfolyam, 2023. évi l.fiizet 185 megritkultak a gátszakadások, ill. csökkent a mégis előfordult szakadásokon és a korábban biztonságot nyújtó magaspartokon át elöntött területek nagysága. ....Amíg az 1851-1900 közötti félszázad folyamán 130 tiszai gátszakadás és 35- nél több magasparti átömlés volt, és 11 alkalommal öntött el a folyó 50 ezer hektárt (500 km2) meghaladó területet, századunk első feléből 16 tiszai gátszakadást tartunk nyilván (közülük 6 idegen területen volt), és - az 1947. évi árvizet kivéve - csupán kétszer közelítette meg az elárasztás a 9 ezer hektárt. (Ebből is az egyik eset 1919-ben volt, amikor a Tisza mentén hadműveletek folytak.)'' (Lászlóffy 1982). Az 1947. évi szilveszteri árvíz okait és tanulságait elemezve Becker (1948) - többek között - szükségesnek látta, hogy diplomáciai úton szorgalmazni kell a Batár-torkolatánál még hiányzó töltésnek és zsilipnek a megépítését. Javasolta továbbá ezen a Tisza-szakaszon a Kárpát-Ukrajnával közösen megtervezendő és végrehajtandó egységes mederrendezést a folyó természetének megfelelő vonalazású müvekkel. Végül felvetette egy, a korábbi CRED-hez hasonló szervezet és a hozzá tartozó műszaki vegyes bizottságok életre hívását. Az árvíz tapasztalatai tehát siettették a határvízi együttműködés felújítását. A második világháború alatt és azt követően az árvízi biztonságot szolgáló munkálatok egymástól függetlenül folytak. Magyar kezdeményezésre, 1950. május 29-június 9. között Ungváron került sor a két fél konuányküldöttségeinek tárgyalására, amelynek eredményeképpen megkötötték Magyar Népköztársaság Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között a magyarszovjet határon, a Tisza folyó vidékén, az árvízkárok megakadályozására és a vízlefolyást viszonyok szabályzására irányuló intézkedésekről szóló egyezményt. Ennek szerves folytatása a ma hatályos magyar-ukrán határvízi vízgazdálkodási együttműködés és egyezmény (Szlávik-Buzás-lllés-Tarnóy 1997). Az 1947 szilveszteri felső-tiszai árvíz hatására - az elkövetkező szárazabb időjárási periódus ellenére - a szakmai figyelem középpontjába került az árvízvédelem - és azon belül is a tiszai védműrendszer - fejlesztésének kérdése (Babos 1953, Ihrig 1953). A Tisza hazai legfelső szakaszán, Tiszabecs és Vásárosnamény között, valamint ennek a szakasznak a mellékvizei mentén, az 1947/48. évi árvíz tapasztalatai alapján jelentékeny fejlesztő munka kezdődött el, mely - Babos Zoltánnak a II. világháborút követően, az árvízvédelem tárgykörében első ízben publikált átfogó elemzése szerint (Babos 1953) - 1953-ra jórészt már el is készült. Még 1948-ban az OVgH vízrajzi osztálya a rögzített 1947/48-as árvízszint és tiszabecs-uszkai szakadásokon elfolyt vízmennyiség figyelembevételével (a tivadari szakadás a tetőzés idején következett be!) a Felső-Tiszára (de ezzel egyidőben az egész Tiszára) új mértékadó árvízszintet állapított meg, amit 40.083/1949.111.OVgH. szám alatt közölt. Ez az árvízszint Tiszabecsnél 77 cm-rel,
