Vízügyi Közlemények, 2023 (105. évfolyam)
2023 / 1. szám - Szlávik Lajos: Adalékok az 1947-48-as szilveszteri felső-tiszai árvíz történetéhez
Vízügyi Közlemények, CV évfolyam, 2023. évi 1. füzet 169 11. Az árvíz hidrológiai értékelése Az árvíz értékelésénél - figyelemmel a töltésszakadásokra és a szórványos jégzajlásra- a vízhozamokat kell meghatározó jellemzőknek tekinteni. A Vízrajzi Intézet 1948. évi adatai szerint a Felső-Tiszán a tiszabecsi vízmérce addigi, 1933. évi legnagyobb vízállásánál (535 cm) 2900 m3/s vízhozam folyt át a folyó keresztmetszetén. Az 1947/48. évi árvíz levonulását követően a Vízrajzi Intézet azt is megállapította, hogy ha a felsőbb szakaszon gátszakadások nem következtek volna be, úgy a 650 cm-es tiszabecsi maximumnál kereken 4000 m3/s lett volna a folyó vízhozama. Az árvizhozam példátlan növekedésének fő oka elsősorban az időjárási viszonyoknak az áradás időpontja körüli rendkívül kedvezőtlen alakulása volt. A rendkívüliséget a decemberi igen erős fagyok, majd a példátlan december végi hirtelen felmelegedés, a velejáró olvadás és a szokatlanul nagy csapadék jellemezte (7. ábra). A szélsőséges időjárási viszonyok ilyen találkozása okozta azt, hogy a vízgyűjtő területen a lefolyás minden addig ismertet felülmúló mértékű volt. Az előzőleg átfagyott talaj miatt a lefolyást hányad is az ilyenkor — tartós fagy utáni hirtelen olvadás - szokásos szélsőértéket érhette el. Ez a két körülmény együttesen a fajlagos vízszállítás növekedését okozta. Az áradás intenzitása Tiszabecsnél a napi 300 cm-t is elérte. Annak ellenére, hogy Tiszabecs felett a gátszakadás folytán még a tetőzés előtt hatalmas víztömegek zúdultak ki az árvízi mederből, az árviz Tiszabecs-Tivadar között jelentősen (60-65 cm-rel) múlt felül minden addigi árvízszintet, Vásárosnaménynál viszont már 12 cm-rel maradt az eddig észlelt legnagyobb vízállás alatt (2. táblázat) (.Katona 1949, Dabolczi 1950). A tivadari gátszakadások az árvízi tetőzés hidrológiai paramétereinek alakulása szempontjából - súlyos következményeik ellenére- sem voltak jelentősek, mert a tetőzés környezetében következtek be. Vásárosnamény alatt, a mellékfolyók lényegesen kisebb áradásai következtében az árhullám ellapult (Katona 1949, Vágás 1982). A katasztrófa azonban csak részben írható a rendkívüli időjárási helyzet terhére. Része volt benne annak is, hogy egyrészt a Tiszabecs feletti öblözetek 1940-ben elkezdett betöltésezését a háború miatt nem fejezték be, másrészt a lejjebb csatlakozó folyószakaszok töltéseinek a megerősítése nem történt meg (Lászlójfy 1982). A felsőtiszai töltések magasságát - mind a bal, mind a jobb parton — az 1933. évben észlelt LNV fölé 1,00 m-rel magasabbra, tehát a tiszabecsi 635 cm-nek megfelelően építették ki. Ha tehát az 1947. december 29-31-i rendkívüli árhullám szakítás nélkül ért volna Tiszabecshez, akkor a Tisza mindkét oldali töltésén - mind a Tisza-Szamosközi, mind a Bereg vármegyei Társulat töltésén - teljes hosszban legalább 35 cm magasságban ömlött volna át a víz. Ebben az esetben az elöntött területek nagysága a ténylegesen kialakultnál sokkal nagyobb lett volna (Dabolczi 1950, Szent-Ivánvi 1948).
