Vízügyi Közlemények, 2022 (104. évfolyam)

2022 / 3. szám - A 2022. évi aszály Magyarországon

Vízügyi Közlemények, CIV. évfolyam, 2022. évi 3. füzet 67 bizonyították nem csak a vízkészlet megtartásban betöltött pozitív szerepüket, hanem azt is, hogy a területfejlesztéshez, és az élőhelyek védelméhez is látvá­nyosan hozzájárultak. Ezt akkor agyonhallgatták, most, az aszály idején pedig területileg korlátozott pozitív hatásukkal támadják őket. Az 1990-es évek elején a „szocialista mezőgazdaság” felbomlása a melioráció vízmegtartó hatásának is a végét jelentette, az öntözhető terület is 100 ezer ha körüli értékre csökkent. A felaprózódott kisbirtokok tulajdonosai nem tudták a nagyüzemi táblákhoz méretezett rendszereket üzemeltetni. Nem segített a hazai vízmegtartó és vízszétosztó létesítmények fejlesztésének programján az EU Víz Keretirányelve (VKI) sem. Ez ugyanis szigorú feltételekhez köti mesterséges víz­testek létesítését. Nekünk meg nem sikerült beláttatni, hogy Magyarország, mint kultúrtáj3, csak mesterséges víztestek fejlesztésével maradhat életben. Hazánkban nem elég a VKI-nak a vizek, jó állapota” megőrzésére és fenntartására koncent­ráló előírásai szerint fejleszteni, hanem integrált vízgazdálkodást kell folytatni. Ugyancsak gondot jelent minden mezőgazdasági vízháztartást javító beavatkozás megvalósítása terén a társulati vízgazdálkodás felszámolása. Nem utolsó sorban az a tény, hogy míg a kezdetek óta az 1980-as évek végéig a hazai vízgazdálkodás intézményrendszere (jogi alapjai, tervezési rendszere, végrehajtó szervezte) vi­lágszerte példaadóan az integráltság irányába fejlődött, azóta szétesett, dezinteg­­rálttá vált. Ma nincs az államszervezetben a vízzel kapcsolatos főbb teendők kijelölésére alkalmas fórum, és azt támogató tudásközpont. Ha a 2022. évi aszályt, annak hatásait, az ellene való fellépés hatékonyságát és sikerességének milyenségét vizsgálni akarjuk, azt csak a fenti, makroszintű folyamatok figyelembevételével szabad értékelni. 3.3.2. Az öntözés, a mezőgazdasági területhasználat feszültségpontjai A mezőgazdasági területhasználat és a vízgazdálkodás összefüggései rendkívül összetettek, egymástól kölcsönös függésben vannak. Csak felsorolásszerűen ki­emelünk néhány alapvető feszültségpontot, olyanokat, amelyek nem a mostani aszály kapcsán, hanem évek, évtizedek óta a szakma által megfogalmazott hiá­­tusokat, problémákat rögzítenek, ezért itt azokat nem is fejtjük ki részletesen. Az öntözésre alkalmas területek kihasználtságának optimalizálását az alábbi tényezők akadályozzák: • A mezőgazdasági tennelök nincsenek semmilyen szinten érdekeltté téve a racionális földhasználatban (automatikus támogatási rendszerek) és földmegmunkálásban (talajtározás kihasználása, erózió elleni védelem). 3 Megjegyezzük, hogy a történettudomány már a római kori Pannóniát is, azaz a mai Dunántúlt kultúrtájként írja le, nem kismértékben a rómaiak által elvégzett vízsza­bályozó munkák eredményeként.

Next

/
Oldalképek
Tartalom