Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Reich Gyula: 175 éve született a Tiszavölgyi Társulat
92 Reich Gyula: Gondolatok a “Tiszavölgyi Társulat” 175. születésnapján lista társulatok” voltak. Mi mások lehettek volna? Például az ivóvízellátást állami feladatnak nyilvánították, ami mindenkinek jár. De mi van avval, akire még nem került sor? Előrehozhatta úgy, hogy a szomszédjaival közösen társulatot alapít és hozzájárni a költségekhez. Amikor viszont elkészült a beruházás, akkor a létesítmények a működtető víziközmü vállalat tulajdonába kerültek. Tehát kifizette azt, ami nem az övé lett, még csak nem is a helyi tanácsé! A főként belvízelvezetést és kisvízfolyások kezelését végző vízgazdálkodási társulatok pedig azzal a „kis” torzulással működtek, hogy az államosításkor állami tulajdonba került csatornákat, patakokat kezelték. A lényeg, a valódi, tulajdonosi érdekeltség veszett el. A tulajdonviszonyok rendezésére, a valódi szubszidiaritás helyreállítására 1990 után lett volna esély, de ez - sajnos - elmaradt. A társulatok működtető szervezetei ideig-óráig vállalkozásokkal még fenn tudták tartani magukat. A hatékonyságuk és a reputációjuk a politikusok körében egyre romlott, mígnem 2010-ben a „kisadók” kivezetése során az érdekeltségi hozzájárulás kötelezettségét is megszüntették. Ezt követte, hogy az állam „visszavette” az állami művek kezelését a társulatoktól és saját kezelésébe vonta. A vízügyi igazgatóságok által kezelt 8 ezer km-nyi elsőrendű, nagytérségi vízfolyás-hálózat egyik napról a másikra 24 ezer km-rel megnőtt, olyanokkal, amelyek elsősorban helyi érdeket szolgáltak. Egyszerű példával élve az történt, hogy a köztisztasági vállalat az utcák seprése mellé megkapja a társasházak lépcsőházainak a takarítását is, persze a közös költség nélkül. A hazai vizek kezelésének egyik legnagyobb dilemmája, hogy hiányzik a helyi jelentőségű közcélú vízgazdálkodási feladatok definiálása és az ellátásuk rendje. De legyünk bizakodóak! A felismerés megszületett, hiszen a több gazdát szolgáló öntöző létesítmények megvalósítására és működtetésére ma már létre lehet hozni „öntözési közösségeket”. Ez már majdnem a társulat és - valljuk meg őszintén - nem az elnevezés a fontos. Innen már csak türelem kérdése kivárni, hogy a helyi érdekek mentén újra a helyiek vegyék kézbe a helyi vízügyek intézését. Miért fontos ez a 21. századi mérnöknek, jelesül a vízmémöknek? Mert a feladat messze túlmegy már azon, hogy fejes vonalzóval, rajzasztalon, vagy akár autocaddel megtervezek pl. egy csőhálózatot. Mérnöki feladat a vízrendszerek működtetése, a vízkészletekkel való napi gazdálkodás, az árvízvédekezés, az ivóvíz szolgáltatás, a vizeink védelme, vagy éppen a vizes élőhelyek fenntartása - mindezeket jó esetben mérnökök is látják el. Egyre magasabb szintű mérnöki tudásra, matematikai apparátusra - lásd modellezés - információ-technológiai eszközökre van szükség. És a gyakran a mérnökre háruló érdekegyeztetés akkor fog illeszkedni a társadalom szövetébe, ha jó - igazságos, szubszidiáris és demokratikus - keretrendszerben valósul meg. Erre ad tanulságos történelmi példát a Tiszavölgyi Társulat 175 évvel ezelőtti létrehozása.
