Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Szerkesztői bevezető
Szerkesztői bevezető Fejér László egy sajátos párhuzamos életrajzot publikál két 111 éve született mérnökről, a magyar vízgazdálkodás alakítóiról, nagy alakjairól, Mosonyi Emilről és Dégen Imréről. Működésük eredményei a magyar vízgazdálkodás 20. századi történetében megkerülhetetlenek. Eltérő világlátásuk, életpályájuk a magyar történelem igencsak kanyargós útját tükrözi vissza. A közelmúltban neves vízügyi szakemberek, széles látókörű mérnökök távoztak el körünkből, akik az elmúlt évtizedekben tevékeny részesei volt a vízügyi szolgálat fejlődésének; meghatározó egyéniségei az ország vízgazdálkodásának; életük, sorsuk összefonódott a vízügyével. Ahogy telik az idő a hazai vízgazdálkodás számos kiemelkedő alakja távozik körünkből, s nekünk, utódoknak a megemlékezés és emlékük ápolása marad, hiszen valamennyien egy nagy mü, a magyar nép felemelkedéséért dolgoztak, még akkor is, ha a rohanó mindennapokban nem mindig erre a magasztos célra gondoltak. Most induló - ,yl vízügyi igazgatás nagy egyéniségei” című - sorozatunkban felidézzük szakmai életútjuk, mérnöki munkásságuk fontosabb állomásait. Mostani számunkban Rajczi Kálmánra, az OVF első főigazgatójára, Jancsó Gyulára, egykori nyíregyházi és Karászi Kálmánra, egykori székesfehérvári vízügyi igazgatóra emlékezünk. Egy szomorú visszaemlékezéssel zárul a 2021. évi 1. füzet. In memóriám VITUKI- Örök emlékezetül - VITUKI... 2020. december 10-én felrobbantották az egykori VITUKI 15 emeletes toronyépületét. De nem az épületre emlékezünk, nem azt gyászoljuk. Egy kutatóintézetre emlékezünk: egy 1952-ben alapított, sokrétű tevékenységet végző intézményt gyászolunk, amelynek a felszámolási eljárását 60 éves működés után 2012-ben indították meg. Történelmi felelősség terheli azokat, akik ide terelték az eseményeket, vagy nem tettek semmit ellene, pedig tehettek volna... És végül felrobbantották még az épületet is... Dr. Váradi József főszerkesztő Dr. Szlávik Lajos szerkesztő