Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - Láng István: A duzzasztómű mag a szivacs
18 Láng István: A duzzasztómű meg a szivacs. Avagy miért akarunk öngólt lőni? hogy az Alföldön a vizet hosszabb ideig visszatartsuk, vízmélység is kell, különben a nyári melegben a sekély víz minősége - vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy használhatósága - elromlik. A csak árvízkor használatos vésztározókat azért nem tervezték állandó tározásra, mert az ahhoz szükséges vízmélység kialakítása finanszírozhatatlan költségekkel járna, egyben növelné a talajvízszennyezés kockázatát is. (Például a Tiszaroffi tározó állandóvá alakítása 60-80 Mrd Ftra becsülhető.) Nagyobb ráfordítás nélkül a visszatartott víz minőségének fenntartása csak az elegendően mély medrekben érhető el, és/vagy a vízáramlás (vízcsere) biztosításával. Ráadásul így a járulékos költségek is minimalizálhatók (kisajátítás, kártalanítás, víztartó töltésszerkezet építése stb.). Vagyis, ha nem akarunk beláthatatlan költségű tározókat építeni az Alföldön, vízvisszatartásra azokat a víztereket kell használnunk, amelyek vízmélysége megfelelő, és/vagy a vízcseréjük - a vízminőségi haváriák megelőzése érdekében - megoldott. Ez szükségszerűen mederduzzasztást jelent, és annak a megemelt vizszintjére épülő vízellátást az egykori folyómedrek és csatornarendszerek irányában. Nem kell messze mennünk, ha a vízszintemelés hatásait modellezni akarjuk, hiszen több ilyen elven működő vízlépcsőnk is van a Tisza-völgyben (Tiszalök, Kisköre, Békésszentandrás stb.), melyeket nem hiszem, hogy bárki el akarná bontani. Pozitív hatásuk megszüntetése tragikus lenne az alföldi környezet számára, akár természetvédelmi, akár vízhasznosítási szempontból. Ha a problémákat máshol is meg akarjuk oldani, akkor a szivattyúzás és a hullámtér szélesítés mellett tervezési tripodunk harmadik lábát, a vízvisszatartást, duzzasztást is elő kell venni, különben a szándékaink felborulnak. A természetvédelem területén sem szabadna homokba dugni a fejünket. A többnyire mesterségesen kijelölt főmedret rögzítjük és védjük, mert az eredeti helyét, ahol vándorolhatott, elfoglaltuk. A folyóra felfüződö ökoszisztémák területe többszöröse a főmeder területének, ezek fokozatos kiszáradását tétlenül nézzük a csökkenő vízszintek miatt (pl. Gemenc). A főmeder és az ártér keresztirányú (ökológiai) kapcsolatai csak az árvizek idején működnek, az év 99%-ában már nem. A kisvízszintek tartóssága nő, ennek egyik következménye, hogy nagyobb térhez jutnak az invazív fajok (pl. kiszáradás miatt a hullámtereken előtörő gyalogakác), ami az árvízlevezetés további romlását idézi elő. A rögzített folyómederben nem indulnak el a szukcessziós folyamatok. A mellékágakat a vízpótlás érdekében tovább süllyesztjük (hogy a folyóvíz be tudjon folyni), miközben a vízszint egyre messzebb kerül a térszíntől. A gemenci ártéri erdőket az nem menti meg, hogy a mellékágakat tovább kotorjuk a Duna után lefelé. Ettől az ártéri ökoszisztéma időszakos vízborítása és a talajvíz csökken, a terület kiszárad, és ezt a hatást nem ellensúlyozzák a rekordmagasságú árvizek.
