Vízügyi Közlemények, 2021 (103. évfolyam)
2021 / 1. szám - A vízügyi igazgatás nagy egyéniségei - Karászi Kálmán (1921-2001)
Vízügyi Közlemények, Cili. évfolyam, 2021. évi 1. füzet 157 a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság élére történt kinevezését követően megkülönböztetett figyelemmel fordult a Társaság tevékenysége felé. Igazgatói feladatai mellett, aktív közéleti tevékenységet is végzett. Szervező tevékenységének eredményeként az 1964. október 25-én tartotta alakuló ülését az MHT Közép-dunántúli Területi Szervezete, amelynek alapító elnöke lett és 27 éven át, 1964-1991. között látta el ezt a feladatot, hétszer választották meg erre a tisztségre. 1977-től az MHT egyik alelnöke volt. 1983-ban vonult nyugállományba. Aktív időszakát követően sem vonult viszsza a szakmai és közélettől. 1993 októberéig, összesen 16 éven át volt az MHT Intéző Bizottságának tagja és töltötte be a Társaság alelnöki tisztét, négyszer választották meg erre a tisztségre. Az MHT fáradhatatlan tagja, egyik kiemelkedő képességű és aktivitású vezetője volt. Nyugdíjasként a Vízépítő Tröszt Felügyelő Bizottságának elnöki tisztét is betöltötte. Tagja volt az Országos Vízgazdálkodási Keretterv (1984) szerkesztő bizottságának. Szakirodalmi tevékenysége is jelentős, melyet - többek között - az 1965-ös dunai és az 1970-es tiszai árvizek elleni védekezésekről, a Velencei-tó rekreációs szerepéről, valamint a Magyarország vízügyi politikájáról szóló cikkei fémjeleznek - ezek megírásában, mint társszerző, szerző, szerkesztő működött közre. A szerkesztő bizottság tagjaként éveken keresztül részt vett a Hidrológiai Közlöny szerkesztésében. Aktív szervező közreműködésének eredményeként alakult meg 1984-ben a Székesfehérvári Városszépítő és Védő Egyesület, amely új szellemiséget jelentett a város korábbi értékeinek felújításában és megőrzésében és az ifjúság nevelésében. Az egyesületnek 1984-1992 között elnöke, majd haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Közeli hozzátartozói elmondása szerint, az életben két dolgot tartott fontosnak: a családot és a hivatást. Egész életútján az őt jellemző erények voltak: alapos, magas szintű elméleti és gyakorlati szakismeret, kiváló összegző és lényeglátó képesség, vezetői rátermettség, határozottság, ugyanakkor humánus, emberközpontú gondolkodás. Munkásságát számos állami, szakmai és önkormányzati kitüntetéssel ismerték el: Munka Érdemrend arany fokozata (1965, 1970), MHT Vásárhelyi Pál-díja (1974), Eötvös Loránd-díj (1981), Magyar Szabadság Érdemrend bronz fokozata, MHT Tiszteleti tagja (1993), Magyar Köztársaság arany érdemkeresztje (1996), valamint a Székesfehérvárért díj és a Pro Civitate díj. Ezekre büszke volt, de még inkább munkatársainak elismerésére, szeretetére. Szerényen idézte latinul a híres mondást: „Sors bona, nihil aliud” (Jó szerencse, semmi más). Székesfehérváron hunyt el, 2001. június 15-én. Hamvait a székesfehérvári Szt. Imre templom altemplomában helyezték örök nyugalomra. Horváth Emil - Szabó Mátyás - Dr. Szlávik Lajos
