Szlávik Lajos (szerk.): Vízügyi Közlemények, Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz. Emlékkötet (Budapest, 2020)
1. A Tisza vízgyűjtője, ármentesítése és árvizei - 1.3. Az 1970. előtti Tisza-völgyi árvizek története
22 Szlávik Lajos: Az 1970. évi Tisza-völgyi árvíz 15. 1964. március-áprilisában - 16 év után - ismét jelentős árvíz alakult ki a Tiszán és mellékfolyóin. A Tisza és a Szamos árhulláma Vásárosnaménynál találkozott és magas mederteltséget eredményezett. Erre érkezett a Bodrog árhulláma (Bodrogszerdahelynél 32 cm-rel az LNV felett tetőzött). Tiszalök és Polgár között ugyancsak az addigi maximumokat meghaladó tetőzések alakultak ki. A Szolnok-Csongrád közötti szakasz vízszintjeit kedvezőtlenül befolyásolták a késedelmesen megnyitott nyárigátak (.Burányi 1964). Az 1960-as évek árvizeit követően lényeges fejlődés következett be az árvízvédekezési munkák technikai-technológiai színvonalában. 16. Az 1966. februári Körös-völgyi árvíz során a Berettyó folyó bal partján, Szeghalom térségében a jeges árvíz különösen veszélyes helyzetet okozott és bár az intenzív védekezéssel a várost sikerült megmenteni az elöntéstől, de a jeges árvíz a Berettyón töltésszakadásokat okozott. Ezt követően a Fehér-Körös jobbpartján a határ felett, román területen keletkezett töltésszakadás. A terepen lefolyó víz a lokalizáló töltéseket átszakította, a Fehér- és a Fekete-Körös közötti deltát elöntötte az árvíz. Összesen 12 600 ha került víz alá (Papp 1966). Az elmúlt két évszázad Tisza-völgyi rendkívüli árvizeinek már ez a vázlatos áttekintése is néhány szembeszökő összefüggésre hívja fel a figyelmet (Károlyi 1971): -A Tisza szabályozásának és így a Tisza-völgy ármentesítésének a története elválaszthatatlan az árvizek történetétől.- A rendkívüli árvizek szintjének emelkedése nemcsak a rendszeres szabályozások idején, hanem már azelőtt is észlelhető volt, s ez a tendencia az ármentesítés „befejezése” (vagyis a hullámtér állandósulása) óta is tart. Ezt az árvízszint-emelkedést korábban egyértelműen a szabályozás (az ármentesítés) hatásának tulajdonították. A 2. táblázat egyértelműen mutatja az összefüggéseket, amelyek szerint az árvízi maximumok folyamatos emelkedését (1860-1995. között) és a töltések ennek megfelelően szükségessé vált erősítését úgy kell tekinteni, mint a vizektől elhódított, mentesített termőterületek „árát” (Károlyi 1971). Tény, hogy az árvizek tetőző szintjének növekedése a szabályozások, az ármentesítés befejeződése óta is intenzíven folytatódik, sőt helyenként fel is erősödött. E folyamat okainak elemzése napjainkban az árvízi hidrológia egyik legizgalmasabb, s ugyanakkor legösszetettebb feladata, amelynek elemzése meghaladja e tanulmány kereteit. Itt csak a tényadatok összefoglalására, bemutatására szorítkozhatunk, amelyek önmagukban is elgondolkodtatóak.
