Vízügyi Közlemények, Kvassay Jenő emlékszám születésének 170. évfordulójára (különszám, Budapest, 2020)
Fejér László: Kvassay Jenő szerepe a magyar vízgazdálkodás történetében
Kvassay Jenő szerepe a magyar vízgazdálkodás történetében 11 A 19. század második fele a magyarországi mezőgazdaság átmeneti korszaka volt. Átmenet az extenzív gazdálkodásból az intenzív módszerek alkalmazása felé. Az átmenet nagyon nehéz és ellentmondásos volt. Nem is lehetett ez másként, mivel amíg az extenzív gazdálkodásnak tartalékai voltak, addig a magyar gazdának nemigen akaródzott az új és ismeretlen felé elindulni. Hiszen sok minden hiányzott, ami az új módszereket életképessé tehette volna. Legfőképpen nem alakultak ki azok a fogyasztási szokások és értékesítési feltételek, amelyek a mindenkori fejlődés motorjai lehettek volna. Ha kicsit sarkítjuk a dolgot, akkor a 19. század közepén megindult ármentesítési program is bizonyos értelemben az extenzív gazdálkodás életének megnyújtója volt. Amit Kvassay később prófétai lendülettel minden lehetséges fórumon elmondott: csak a víz- használatok terjedése, az öntözéses gazdálkodás meggyökeresedése erősítheti igazán az intenzív gazdálkodási folyamatokat. Gyakorlatilag ez a betetőzése az 1846-ban beindult vízimunkálatoknak, s ez teheti az egész ármentesítést igazából hasznot hajtóvá. Persze Kvassay is tudta, hogy az öntözéses gazdálkodás jóval munkaigényesebb, nagyobb termesztési kultúrát igényel stb., s ennek elterjesztése nemzedékekre szóló feladat lesz. A szegedi tragédia a szakembereknek bebizonyította, hogy a mederszabályozások és az ármentesítési munkák összhangjának megteremtése nem halasztható tovább. Az állami feladatot képező kanyarátmetszések, partbiztosítások ugyanis - az egymást követő kormányok nemtörődömsége miatt - nagyon lemaradtak a társulati töltésépítésekkel szemben. Nem egy esetben előfordult, hogy a mederszabályozás hiányában keletkező árvízszint emelkedéseket a társulatokkal fizettették meg, előírva a töltések méreteinek növelését, ill. a gátak magasítását. Az állami munkákhoz azonban szükségesek lettek volna a folyamatos vízrajzi felmérések is, hiszen az 1840-es évek közepén befejezett tiszai mappáció óta nem készültek újabb mérések a folyó völgyében, s ugyancsak pénzhiány miatt nem volt rendszeres hidrológiai adatgyűjtés sem. Mindez nem segítette elő a Tisza- szabályozásnak az ármentesítéssel összefüggő kifejlődését. Kvassayt állami szolgálatba lépésekor (1879) kevéssé foglalkoztatták a Tisza- szabályozás mindennapi kérdései, igaz semmi hivatali és egyéb befolyása nem volt az ügyek menetére — figyelmét ekkor a földmívelésügyi tárcához tartozó szakmai feladatok, a talajjavítás, az alagcsövezés, öntözés stb. dolgai kötötték le. A nagyobb hazai folyók szabályozása (s ezzel együtt hatalmas termőföldek ármentesítése) - minden műszaki és szervezeti hiba ellenére - ekkor már jelentősen előrehaladott állapotban volt, s egyre inkább előtérbe került a kérdés, mit kell tenni a már mentesített földekkel, miként lehet azok termőerejét a legjobban hasznosítani. Ez a korszak egyébként a hazai mezőgazdaság szerkezetváltásának is jelentős állomása volt, s a tudományos haladás az okszerű gazdálkodás térnyerését tette lehetővé. A talajjavítások ügyének előmozdítására Kvassay szorgal
