Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Clement Adrienne-Istvánovics Vera-Somlyódy László: A Balaton vízminőség állapotának értékelése

84 Clement Adrianne-Ish'ánovics Vera-Somlyódy László jelzik, hogy a Balaton ökológiai állapota még nem állt helyre, a tápanyagterhelést tovább kell csökkenteni. A fitoplankton funkcionális csoportjainak vízállapot faktorral súlyozott relatív gyakorisága (Q) a biomassza alapú mutatóknál (pl. a leggyakrabban használt klorofill koncentráció) érzékenyebben jelzi a vízminőségi állapotot, mert a tömegprodukciók vagy más problémák árnyékát előrevetítő fajok jelenlétét is érzékeli. Mivel a szerkezet változása az összbiomassza vagy az annak mérésére használt klorofill koncentráció észlelhető növekedése előtt jelzi a küszöbön álló biomassza növekedést vagy csökkenést, lehetővé teszi a vízminőség-változás korai felismerését. Javasoljuk, hogy az EU Víz Keretirányelvvel összhangban e mutatót tartalmazza a Balaton ökológiai célállapotára vonatkozó törvényi szabályozás. Padisák (2002) a fitoplankton szerkezetén alapuló ökológiai minősítő rendszert dolgozott ki. Az algákat rendszertani hovatartozásuktól függetlenül 27 funkcionális csoportba osztotta. A csoportok fajainak a nemzetközi irodalomból és hazai tapasztalatokból ismert növekedési rátája, életstratégiája, toxicitása, természetes vizekben való előfordulása stb. alapján minden csoportra megállapította, hogy jelenléte milyen vízminőséget mutat. Ez alapján a 27 csoporthoz 2 és 10 között változó értékű „vízminőségi szorzót" rendelt. Végül a csoportok biomassza alapú relatív gyakoriságát a „vízminőségi szorzóval" súlyozva öt fokozatú skálán értékelte a vízminőség változásait. Padisák és társai (2002) a mutatót (Q) különböző időléptékű balatoni adatokon tesztelték, és azt összehasonlították egy, az abszolút biomasszát figyelembe vevő mutatóval (£>

B, Mischke et al. 2002). Megállapították, hogy Q érzékenyen jelzi a vízminőség-változásokat. 2.2.2. Zooplankton. ABalaton zooplanktonját négy nagy gerinctelen állatcsoport: az egysejtűek, a kerekesférgek, a planktonikus rákok és a vándorkagyló (Dreissena polymorpha) lárvái alkotják. Az első csoportra vonatkozó ismereteink annyira hiányosak, hogy azzal nem foglalkozunk. A hosszú távú mennyiségi Zooplankton adatsorok értelmezése számos módszertani problémát vet fel (G.-Tótlr 2003). A Balaton sekélységéből és meszességéből fakadóan a szűrő Zooplankton öszszetételét és mennyiségi viszonyait döntően a relatív táplálékhiány alakítja. A relatív hiányt az eutrofizálódás során előretörő fonalas cianobaktériumok tovább súlyosbították, ugyanakkor a fitoplankton biomassza általános növekedése kedvező volt a válogatóképes Zooplankton fajok számára. A rákplankton a fitoplankton mennyiségére és összetételére egyaránt érzékeny, ezért tömege csak kis mértékben változott az eutrofizálódás során (több, ám átlagosan rosszabb minőségű táplálék). A vízminőség javulásának jele, hogy a nyugati területeken nőtt a Cladocerafélék tömege, a Copepoda-féléken belül pedig ismét megerősödött a Balaton legjelentősebb rákplankton faja, az Eudiaptomus gracilis fölénye. A Zooplankton összetétele és mennyiségi viszonyai arra utalnak, hogy a nyugati területeken táplálékbázisuk legalább 2-4-szer nagyobb, mint a keleti területeken. Ez a jelentős különbség a tápanyagterhelés további csökkentését indokolja. A zooplanktont az eutrofizálódás mellett számos más antropogén hatás is érte a XX. században (idegen fajok behurcolása, zooplanktont is fogyasztó halfajok tömeges telepítése, kémiai szennyezések), a hatások következményeit nem ismerjük megfelelően. Zooplanktonnal kapcsolatos ökológiai célállapot kitűzését nem java-