Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Clement Adrienne-Istvánovics Vera-Somlyódy László: A Balaton vízminőség állapotának értékelése

64 Clement Adrianne-Istvánovics Vera-Somlyódy László A legutóbbi, 1038/1999. (IV. 21.) kormányrendeletben felsorolt feladatok többsége már az 1983-as Balatoni Vízgazdálkodási Fejlesztési programban és az azt követő rendeletekben is szerepelt, többnyire a pénzügyi fedezetek biztosítása helyett csak a végrehajtási határidőket módosították. A határidők többszöri eltolásának legjobb példája a Kis-Balaton tározórendszer, melynek II. ütemét az eredetileg tervezett 1988-hoz képest - sokadik módosító rendelettel - a 2371/1999. (XII. 27.) Kormányhatározat 2003. december 31-re írta elő az alsó tározó befejezését. A tápanyag terhelés csökkentésére irányuló feladatok végrehajtását tekintve egyértelműen a csatornázás-szennyvíztisztítás terén történt a legnagyobb előrelépés. A jogi szabályozás is ezen a területen a legteljesebb, a települések csatornázásának mértékére, a főművek és a regionális rendszerek kialakítására, a szennyvíztisztító telepek határértékeire és technológiai követelményeire is megvannak az előírások. A beruházások jelentős része az elmúlt két évtizedben megvalósult, a további fejlesztések meghatározott programnak megfelelően és nagyjából a tervek szerinti ütemezéssel folytatódnak. A helyzet sokkal rosszabb a terhelések ma már több mint kétharmadát jelentő diffúz szennyezések szabályozása esetében. A hiányosság a probléma jellegéből adódik: a nem-pontszerű szennyezés kezelésére nincsenek kész „receptek", könnyen alkalmazható, jól bevált műszaki megoldások. Mára azonban egyértelművé vált, hogy az erőforrásokat erre a területre kell összpontosítani. Javaslatok, többé-kevésbé kidolgozott koncepció tervek ugyan vannak, de a konkrét cselekvési program, és az annak végrehajtásához szükséges intézményi és adminisztratív keretek hiányoznak. Koncepció szintű javaslatok a mezőgazdasági és a belterületi lefolyásból származó terhelések szabályozására ugyan rendelkezésre állnak, de konkrét, megvalósítható cselekvési programok még kidolgozásra várnak. A Balaton vízminősége a „drámainak tekinthető" nyolcvanas évek eleji állapothoz képest sokat, a vártnál nagyobb mértékben javult. Ez köszönhető a megtett terhelést csökkentő beavatkozásoknak: szennyvizek kivezetése, Kis-Balaton részbeni elkészülése, hígtrágyás állattartó telepek felszámolása, és a cselekvési programoktól független mezőgazdasági szerkezetváltozás, melynek eredményeként a műtrágya felhasználás drasztikusan csökkent; és annak a szerencsés helyzetnek, hogy a tó magas mésztartalmú üledéke a hasonló tavakéhoz képest gyorsabban tudott megújulni, ami várhatónál a nagyobb mértékben csökkentette a belső terhelést (Istvánovics-Somlyódy 2001). A Balatonra vízminőségi célállapotot elsőként 1983-ban írtak elő (2018/1983. (VIII. 27.), mely 1983-2005 között három fokozatban (А, В és C) írta elő a vízminőségi állapot további romlásának megakadályozását és a javulást. Ezt további két kormányhatározat, az 1995-ös 2100/1995. (IV. 12 és a 2001-es 2035/2001. (II. 23.) követte. A jogszabályok tartalmazták a medencénként előírt klorofill értékekhez a kijelölt időszak végéig az elérendő biológiailag hozzáférhető terhelés megengedhető értékét is. A BIT és BVFP kormányhatározatokban rendszeresen szerepelt annak igénye, hogy az MTA által létrehozott szakbizottság vizsgálja meg a vízminőség védelmére és javítására szolgáló programok eddigi eredményeit és tegyen javaslatot a további intézkedésekre. A többnyire formális felülvizsgálatra az előírtaknak megfelelően ötévenként, 1987-ben, 1992-ben és 1997-ben került sor, azok eredményei és javaslatai beépültek a soron következő, többször módosított BIT és BVFP határozatokba. A legutóbbi felülvizsgálatra (a Kormányrendelet előírása szerint) 2002ben lett volna esedékes, ez azonban - feltehetően a Miniszterelnöki Hivatal felkérésének hiányában - elmaradt.