Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Szlávik Lajos: A Sió vízrendszer szabályozásának és a balatoni vízpótlás gondolatának történeti áttekintése

372 Dr. Szlávik Lajos építették a kikötőt is. Az ugyancsak 1863-ban épített vasútállomáshoz közeleső kikötő a település gyors fejlődésében jelentős szerepet játszott. 1864-ben a Sió-zsilip építésével és az akkori vízszint-csökkentési munkákkal kapcsolatban a tó zalai és somogyi partján lévő több tőzeges mocsár (ún. „berek") lecsapolására két társulat alakult: a Balaton Keleti Bozót Lecsapoló Társulat és a Balaton Nyugati Bozót Lecsapoló Társulat: az előbbi 30,4 km

2, az utóbbi pedig 106,9 km

2 érdekeltségi területen kívánta a munkákat elkezdeni. 1866. július 24-én a Helytartótanács rendeletileg kimondta, hogy a Balaton vízállásának szabályozása kérdésében a siófoki vízmérce „0" pontja tekintendő a minimális értéknek. A korábbi évek országos szárazságának következtében ugyanis a tó vízszintje igen alacsony volt, ezért a tóparti birtokosok nem engedték kinyitni a zsilipet. A Sió medre ennek következtében szinte teljesen kiszáradt, ami a sióberki érdekeltek tiltakozását váltotta ki. 1867. augusztus 26-án, a kiegyezést követően az új kormányzat első intézkedéseinek egyikeként rendeletet bocsátott ki a Sió-zsilip kezelésére vonatkozóan, majd 1888. március 13-án Kiszely Károly középítészeti felügyelő javaslatának felhasználásával elkészült a Balaton vízszintjét szabályozó Sió-zsilip kezelési utasítása, amely lényegében egészen 1940-ig érvényben volt (Fejér 2001). Ugyanakkor azonban az 1863-ban átadott fazsilipen teljes nyitás mellett is csak 17-18 m-Vs víz folyt keresztül, a tőle lefelé, Adándig terjedő meder pedig csak 8 m-Vs-ot tudott kiöntés nélkül elvezetni. 1865-ben már a sióagárd-szekszárdi rész kivételével szabályozott mederben folyt a Sió a siófoki zsiliptől a Dunáig. A szabályozatlan szakaszon azonban a Sió nagyvizei, valamint a Duna visszaduzzasztó árvizei gyakran kiöntötték. Ez ellen a szekszárdiak nyári gátak kiépítésével védekeztek. A bal parton kilépett víz a Sáníz völgyének alsó szakaszát öntötte el és ott sok kárt okozott. Az 1871-83 közti nedves időszakban újból magasra duzzadt a Balaton és a berkek is víz alá kerültek. A siófoki fazsilip és a Sió vízvezető képessége elégtelennek bizonyult. 1891-ben olyan magasra emelkedett a tó vize, hogy a balatonfüredi sétány is víz alá került és sok mezőgazdasági kár keletkezett. A siófoki zsilip pedig annyira megrongálódott, hogy összedőlésétől kellett tartani. Szükségessé vált tehát egy új zsilip megépítése. A Hekler Károly tervezte új siófoki betonzsilip építési munkáit 1891. július 14én kezdték meg. Az új műtárgyat a régitől 165 méter távolságra, a Balatonhoz közelebb telepítették. A mederbe ekkor egy 2x8 m nyílású, 50 m

3/s vízemésztésű vastáblás betonzsilipet építettek (2. kép). 1893 tavaszán a harminc évvel korábban fából készített, s lényegében tönkrement első siófoki zsilipet eltávolították a Sió medréből. A Sió-csatorna medrének bővítési munkálatait csak az új betonzsilip átadása után több mint 5 évvel, 1897-ben kezdték meg a csatorna Siófok-Ozora közötti szakaszán. A három társulat költségén a zsiliptől lefelé, a Kapós betorkollásáig terjedő 41 km hosszban, a Sió medrét kibővítették, úgyhogy az most már 24 m

3/s vizet tudott levezetni. A munkával 1902-re készültek el. Ha azonban a zsilipen többet engedtek át, ami gyakran megtörtént, ezen a szakaszon a víz kilépett a medréből és elöntötte a völgyet. A Balaton menti fürdőkultúra rohamos fejlődésnek indult. A parti villák, üdülők gomba módra szaporodtak és mikor szélsőségesen csapadékos években a leve-