Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)
Virág Árpád: A Sárvíz, a Kapos és a Sió szabályozásának első tervei
A Sán'íz, a Kapos és a Sió szabályozásának első ter\>ei 359 ta lehetségesnek a terv IX. táblázatában feltüntetett esési adatai alapján a tó teljes lebocsátását a 3. változat szerint, hanem több mint fél évszázaddal később valamivel kisebb esés mellett tartotta megvalósíthatónak a hajózható Sió-csatorna létrehozását Beszédes József is. Azt is meg kell jegyezni, hogy Krieger a Sió balatoni torkolatát az általa javasolt legmélyebb szintre, 3 öl és 2 láb, azaz —6,3 m-rel alacsonyabbra kívánta kiásatni a Sió kifolyás akkori fenékszintjénél. Ehhez viszonyítva számította Ozoráig a 3 öl 5 láb 9 hüvelyknyi (7,51 m) esést, ami szerinte az egész évben folyamatosan lefolyó víz esetén elegendő lett volna a Zala-csatornán érkező víz továbbítására. (A Zala árvizeit réti árterületeken tervezte tározni, ill. emészteni, amint azt a hajózható csatornával kapcsolatban leírta). Természetesen azt, hogy egy ilyen vízfolyási, vízlevezetési mód a valóságban megfelelt volna-e a követelményeknek, csak számítástechnikai modellezéssel lehetne eldönteni. Kiieger tervezetében foglaltakat a hidrológiával foglalkozó szakemberek - attól függetlenül, hogy a teljes lecsapolást egyszerűen lehetetlennek tartották - több szempontból pozitívan értékelték. Bendefy (1973) többek közt azt írta, hogy „Senki sem hagyott hátra olyan, tömörségben is tökéletes és rengeteg hidrológiai, hidrográfiai és geográfiai adatot tartalmazó jelentést a Balaton e korabeli állapotáról mint Krieger Sámuel. " Ligeti (1974) is úgy vélte, hogy „Bár a ter\>, szerencsére nem valósult meg, a végzett munkának - a Balaton pontos felvételének és vízrendszere részletes leírásának - tudományos és történeti értéke vitathatatlan... Krieger-féle felülről erőltetett ten'nek volt azonban egy nagy pozitívuma, mégpedig az, hogy bizonyos áttekintésről tanúskodott: nemcsak a Balatonra és a Sióra, mint a vízgyűjtő fő folyójára, hanem a lényegében öszszefüggő egészet képező Balaton-Sió-Kapos-Sárvíz vízrendszerre is kiterjedt. " Krieger tervéről azonban legtöbbször negatív értékeléseket közöltek az irodalomban. Hrenkó (1989) „A Balaton kiszárítási terve Krieger térképén 1766-1776" című írásában például alaptalanul azzal vádolta meg, hogy „Ringó búzatáblák, dús füvű kaszálórétek képzete lebegett a mérnök szeme előtt, amikor a hullámzó Balaton vizének lecsapolását megtervezte. Tulajdonképpen csak a Sió és a Kapós szabályozását kapta feladatul a királyi biztosságtól, de mivel ezek vízrendszeréhez szorosan kapcsolódik a Balaton, munkájába ezt is bevonta. Felterjesztésében pontos mérések és hideg fejjel végzett számítások alapján fejtette ki a vízleeresztés háromlépcsős menetét. Egy, kettő, végül három öl és két lábnyi szintcsökkentéssel számolt, és ezek vízhatárát a térképen mélységvonalakkal jelölte. Tervezett csatornákat rajzolt a tó medencéjébe: az északi partoknál a Murától a Sión és Sárvízen át a Dunáig meghosszabbított Zala csatornát... terv megnyerte a királynő tetszését... a tihanyi gyűlésen az érdekelt megyék is elfogadták a temet, azonban végrehajtását a Sió, Kapós és Sárvíz szabályozásának befejezéséig felfüggesztették... Felújította Krieger tervét Beszédes József vízimérnökünk is. A »Kolosvártól Grátzig hajózható, országos Nagy Csatorna terve« Kriegen követi. Sőt a pest-fiumei vasutat is »Tihanynál által a' lecsapolt Balatonon« gondolta átívelni. Szerelmey Miklós 1848-as Balaton-térképén végül mozdony helyett a Kisfaludy gőzös kéménye pöfög. A lázálmok elmúltak." Hrenkó az idézettek szerint teljesen félremagyarázta Krieger szerepét és szabályozási tervezetét, negatívan mutatta be tevékenységét. Pedig 1977-ben megjelent, a kriegeri Balaton-térképet ismertető dolgozatában, mint említettük, még a Krieger homlokára illesztett babért emlegette. Az elítélő értékelések gyakran abból indulnak ki, hogy Krieger szabályozási tervének egyetlen célja művelhető földterületek szerzése volt.