Vízügyi Közlemények, 2005 (87. évfolyam)

Simonffy Zoltán: A vízpótlás lehetősége karsztvízből

A vízpótlás lehetősége karsztvízhői 247 gás átlagos és száraz évek közötti értékében lévő különbség továbbra is a feltöltődésre fordítódik. Ehhez a magasabban fekvő források közelében olyan vízkivételi lehetőségeket kell létesíteni, amelyek segítségével a víz az Eger-víz, illetve a Tapolca környéki patakok medrébe emelhető. Mindenekelőtt meg kell vizsgálni a működő kisebb vízművek bővítésének lehetőségét. A meglévő nyírádi vízkivétel is növelhető (elvileg a jelenlegi kapacitásig, ami lényegesen kisebb a korábbinál, hiszen a bányaüzem időszakában működő víztelenítő rendszert megszüntették), és az ivóvíz igényt meghaladó mennyiség a korábbi gyakorlatnak megfelelően a Kétöles-patakon keresztül a Balatonba vezethető. A vízkivételek tervezésekor figyelembe kell venni, hogy a tapolcai tavasbarlang forrása nem apadhat el ismét. A 0,7 m

3/s hozam a kívánt nyomásállapot eléréséig időben nem koncentrálható, így a Balaton számára csupán mintegy 3,5 cm-es éves vízszintemelést jelent. Jelenleg összesen kb. 0,7 m

3/s karsztvíz Balatonba vezetése reális, ami mintegy 3,5 cm-es éves vízszintemelésnek felel meg. A vízkivételek tervezésekor biztosítani kell, hogy a források már regenerálódott, jelenlegi hozama ne csökkenjen. 4. Következtetések A karsztvíznek a Balaton vízpótlására történő felhasználása kézenfekvő megoldás, mert a Dunántúli-középhegység karsztosodott kőzeteiben tárolt víz a Balaton egyik természetes utánpótlódási forrása. Jelenleg, az 1965 és 1990 között folytatott bauxitbányászat, majd annak leállása miatt a karsztvízből származó utánpótlódás gyakorlatilag elhanyagolható. Az EU VKI szerint a karsztvízből történő vízpótlás feltétele a karszt víztest jó mennyiségi állapotának megőrzése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vízkivétel mértéke sokévi átlagban nem haladhatja meg a hasznosítható készletet (a sokévi átlagos beszivárgás csökkentve a kapcsolódó felszíni vizek és a felszín alatti vizektől függő szárazföldi ökoszisztémák vízigényével). A karsztvíz készlet hasznosítása akkor okozza a legkisebb környezeti problémát, ha a vízkivétel a források által táplált vízfolyásokból történik, azzal a feltétellel, hogy a vízi ökoszisztémák számára szükséges vízhozam a mederben maradjon. Ha ez nem oldható meg, akkor a vízkivétel minél közelebb legyen az eredeti forrásokhoz, mert a vízkivétel miatt kialakuló vízszintsüllyedés ebben az esetben hat legkevésbé a többi forrásra, illetve a kivett víz (egy részének) mederbe történő bevezetésével pótolható a forrás ökológiai szerepe. A Balaton vízpótlása szempontjából a Hévízi-tó, a balatongyöröki, a Tapolca környéki és az Eger-víz völgyében található források vízgyűjtőjének vízkészlete jöhet szóba. A tapolcafői forrásokét csak olyan mértékben vonjuk be, amennyire az ma az ajkai és halimbai vízkivételek utánpótlásában részt vesz. A Balaton-felvidék érzékeny karsztlápjai (kis tavai) nem teszik lehetővé az itteni készletek mainál nagyobb mértékű kitermelését, tehát ez a terület kizárható a Balaton vízpótlásának lehetőségei közül. A Keleti-Bakony és a Dunántúli-középhegység északi részének készletei az ottani igények kielégítésére vannak lekötve, illetve innen a szállítás nehézségei miatt gazdaságosan nem oldható meg a vízpótlás.