Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A talajvízállás idősorok vizsgálata a Duna-Tisza közén 611 kút volt Magyarországon, melyek közül 271 állomáson végeztek rendszeres mérést. A háborús pusztítások nagy károkat okoztak az észlelőhálózatban, 1945 végén mindössze 159 kútban folyt az észlelés A talajvízészlelő hálózat fejlesztésének az 1950-es években a tervgazdálkodás kereteiben megvalósuló öntözés és a belvízrendezés adott újabb lendületet. Ennek következtében a nagyarányú extenzív fejlesztés eredményeképp lényegében új talajvízészlelő hálózat épült ki. A nyilvántartott talajvíz észlelő-kutak száma 1952ben 1020-re emelkedett, közülük 971-ben végeztek méréseket. A hatvanas években a hálózat mennyiségi fejlődése lelassult, ugyanakkor egyes helyi vízgazdálkodási feladatok megoldására, üzemi hálózatokat létesítettek, amelyek többségét rendszerint rövidebb ideig észlelték, majd felhagyták, vagy a területileg illetékes VÍZIG kezelésébe adták. A hetvenes években az országos és tanulmányi kutak közötti megkülönböztetés megszűnt, így lényegében a VITUKI kezelésében lévő hálózat valamennyi állomása az országos hálózat részének volt tekinthető. A fejlesztésre és fenntartásra fordítható anyagi erőforrások szűkössége miatt a hálózat nem bővült tovább, az észleltetett kutak száma 1500-1700 között állandósult. A nyolcvanas évek elején megtörtént a talajvízszint-észlelő hálózat decentralizálása, az észlelőhálózat üzemeltetését, fenntartását a területileg illetékes vízügyi igazgatóságok vették át. A decentralizálás számos, a hálózat egységes működtetésével kapcsolatos kérdést is felvetett. Megváltozott - egyebek között - a mérések végzésének időpontja, azaz a mintavételezés gyakorisága: a korábbi időszaktól eltérően nem egységesen háromnaponként történt, hanem egyes észlelő-kutakban hetente egy mérést, többségük esetében azonban heti két mérést végeztek, illetve végeznek. A kilencvenes években a talajvíz észlelő törzshálózat fejlődését a szükséges karbantartási és felújítási teendők ellátása mellett minőségi változás is jellemezte. A hálózat számottevő részén - a tiszteletdíjas észleltetés mellett, részben annak nehézségei miatt - elektronikus mérő- és adatgyűjtő műszerek váltották fel a korábbi analóg eszközöket. Ezek az eszközök tetszőleges gyakoriságú mintavételezésre alkalmasak (Szalai 2003/ Az észlelőhálózatban mért adatok az Országos Vízrajzi Adattárba kerülnek. Az archivált adatokat elektronikus formában szintén itt őrzik. A vizsgálataink elvégzéséhez szükséges kutatási célú adatokat az Országos Vízrajzi Adattár bocsátotta rendelkezésünkre. A Duna-Tisza köze talajvízszint-észlelő hálózata az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek első felében 35-40 állomásból állt. A háború végén ez az állomásszám felére csökkent, majd az ötvenes években bekövetkezett hálózatfejlesztés eredményeképp a hatvanas években 140 fölé emelkedett. Az állomásszám a hetvenes évek elején kissé tovább növekedett (megközelítette a 180-at), azonban az 1980-2000 közötti időszakban 420^130 között állandósult. Az észlelőhálózat létesítésének kezdete óta - az elődállomásokat is beleértve - mintegy 500 kútban folyt hosszabb-rövidebb időtartamú mérés (2. ábra). A hibás adatok kiszűrése után összesen 208 darab, átlagosan 457 hónap hosszúságú mérési adatsorral rendelkező talajvízszint-megfígyelőkút idősora bizonyult al-