Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
3-4. füzet - Fekete Jenő György: A "két kultúra" és a környezetvédelmi innováció
588 Fekete Jenő György lyamatos lemaradás a piaci feltételek romlása mellett a hazai kiszolgáltatottság veszélyét is növeli. Míg az EU tagországok kormányai rendre elismerik, hogy a környezetvédelmi K+F kiadások hosszú távú megtérülése, nagyobb kockázata, a fejlesztési eredmények bevezetésének ugrásszerűen megnövekedett költségigénye, az innováció erkölcsi felemelése megkülönböztetett figyelmet igényel, addig a magyar politika megelégszik a „passzív követés" stratégiájával. Lóránt (2005) szerint érdekes felfigyelni arra a tényre, hogy az EU, versenyképességének és gazdasági stabilitásának biztosítása érdekében, akár más kiadások rovására is emelni kívánja a K+F forrásokat. A technikai, technológiai fejlődés valamennyi ágát ma már a leggazdagabb országok sem tudják egyedül művelni, ezért korlátozott erőforrásaikat szelektíven, meghatározott területekre koncentrálva használják fel. Az OMFB 1990-es évek elején készült tanulmányában - melyet később több nemzetközi tanulmány is megerősített - leszögezték, hogy Magyarország a környezetvédelmi innováció fejlesztésével, a hazai környezetvédelmi ipar kialakításával európai szinten meghatározóvá válhat. Mindehhez akkor a tudományos felkészültség, az innovatív gondolkodás, a képzett munkaerő és az elszántság is adott volt. Az ellentétes irányváltás okait ne fürkésszük, mindenesetre elgondolkodtató a kutatásért, műszaki fejlesztésért felelős államtitkár azon kijelentése, hogy „...a környezetvédelem, mint K+F prioritás nem kezelhető, mivel nincs meg az ipari háttere!" A nemzeti K+F stratégia főbb irányainak meghatározásánál a 95-96-os években az akkori Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság több hibás elméletet is gyártott, ezzel a magyar K+F-et elindította a lejtőn lefelé. Akkor ütötte fel fejét először a „kis ország státus" elmélete, mely lerombolta azt a képet, amely a magyar tudományról, alkotó készségről és kreativitásról nemzetközi szinten kialakult. A hazai környezetvédelmi szakemberek mindenütt a világban, Madridtól Szingapúrig, Stockholmtól Fokvárosig szívesen fogadott előadók, kiállítók, vendégek voltak. A kis ország státusz elvette az emberek önbecsülését, rontotta kommunikáció-készségét, és nemzetközi szinten besorolta őket az „indultak még" kategóriába. Az innováció, a kutatás és műszaki fejlesztés kiművelt tudományos emberfőket, és jó gyakorlati érzékkel rendelkező technikusokat kíván. A környezetvédelmi innováció e mellett nem nélkülözheti a természettudományokban való jártasságot, a szép iránti érzékenységet, a humán műveltséget és a társadalmi lojalitást. A „két kultúra" különválasztását támogató innovációs stratégia a szoros értelemben vett specializáció kizárólagos támogatásának kedvezett, a nagyívű és ezáltal maradandót alkotó tevékenységek kiszorultak az értékrendből. A rövidtávú érdekek gyakorlatilag arra ösztönöztek, hogy a magyar kutató, fejlesztő mérnök ne alkosson, hanem befogadjon, ne új technológiát hozzon létre, hanem a külföldit alkalmazza. A felsőoktatás reformja ugyancsak a kutatás-műszaki fejlesztés leépítését eredményezi. Az innovációhoz a tudomány magas szintű művelése, kiemelkedő szakmai tudás és műveltség szükséges. A tömegoktatás minden áron való priorizálása, az elitképzés megszűnése, a kétszintű felsőoktatás átgondolás nélküli bevezetése a mérnökképzésbe nem csupán a színvonal csökkenését fogja eredményezni, hanem a végzettségek és képesítések megfoghatatlanságát is. Míg az oktatási reform egyik célja az egyetemek közötti átjárhatóság megteremtése, addig az innováció alapfelté-