Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé

52 Orlóci István Ezzel szemben az árterek művelésével és betelepítésével a folyó veszélyforrássá, az élet és a vagyon számottevő kockázati tényezőjévé vált. Amíg az előző korszakban az árvíz elmaradásának éhezés volt a következménye, addig az ármentesítésen alapuló gazdálkodás korában az árvizek töltésszakadás esetén kárt okoznak. Az Alföld táj fejlődésének meghatározó tényezője az erdők területének változása. A síkságon az erdő létét a vázolt bőséges vízellátottság teremtette meg. Az adott éghajlati feltételek között a térszín és a fedőréteg vízháztartásában a vízfelületeknek és az erdőknek - nagy fajlagos párolgásuk következtében - meghatározó a szerepe, és a két tényező egymást helyettesíti (75. ábra). A történeti adatok alapján szerkesztett A. jelű ábrarész azt mutatja be, hogy az ország jelenlegi területén az erdők pusztulásával többek között növekedett a felszíni lefolyás, amiből egyértelműen következik a beszivárgás (és a fedőréteg vízellátásának) csökkenése. A B. jelű ábra pedig az erdő és a vízállásos területek egymást helyettesítő voltát szemlélteti. A XV. századig az Alföldön az erdők hatására jóval kevesebb vízállásos terület volt, mint az erdőpusztításokat követő XVIII. században. Az erdős és a vízjárta területek nagysága közötti kapcsolatot először az ármentesítés, majd pedig a belvízvédelem módosította számottevően. Megbízható becslések szerint a honfoglalás korában az Alföld erdőterülete a jelenlegi kb. 10%-kal szemben 25-28% volt. A XIX. századi Alföldről Széchenyi István ilyen képet fest: Roppant legelőink, valamint tág gabonás mezeink fogyatkozásának oka a minden árnyék nélküli, s igen nyílt tér. Fák ültetése ... ha valahol, valójában nálunk áll napirenden....". Kaán Károly 1927ben így ír: „... Fátlan mezőtenger, amelyet a nagy messzeségbe láthatóan erdők és rétek nem tarkítanak. Ahol nincsenek fasorok az utak és a táblamezsgyék mentén. Csak tiltúl, egymástól távol és elszórtan fehérlik egy tanya. Kietlen elhagyatottságban révedez minden, lomb és árnyék nélkül. Végtelenségbe nyúló, kiélt, kiaszott szürke legelők. Vízállások, kivirágzott szikes foltok. ... Úgyszólván semmi mozgás. Kevés ember, kevés állat. Kevés erre az életnek...." Indokolt említeni Mária Teréziát, és emlékezni Vedres Istvánra is, az ország első erdőfelügyelőjére. A Királynő közel két és fél évszázada rendelkezett a folyó menti területek fásításáról, amelyeknek állapotát a vízmérnök erdősítő így jellemezte: „Ha valaki Magyar Hazánkban főkép alsó vidékeit szemléli, első tekintettel alig foghatja meg, miként élhessenek azokon az emberek Erdők nélkül!"(1804). Az a véleményem, hogy a „több erdőt" igényt a „teret a belvíznek" követeléssel társítva időszerű és - a táj fejlesztéssel együtt - gazdaságilag is hasznos feladatot fogalmazhatunk meg. 3. A folyógazdálkodás időszerű feladatai A folyók hasznainak kiaknázására és az árterek vízellátásának növelésére vonatkozó társadalmi igények jelölték ki a folyóvölgyi vízgazdálkodás XX. századi feladatait, nevezetesen: a vízjáték szabályozását duzzasztóművekkel, vala-