Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
3-4. füzet - Papp Ferenc: Vízminőség-védelmi kotrás a Balatonon
494 Papp Ferenc készlet természetes egyensúlyának felborulása esetén van szükség, tehát olyankor, mikor az algák szaporodását előidéző tápanyag természetes elöregedése nem tud „lépést tartani" a külső terheléssel. Ebből következik az is, hogy a vízminőség védelmi kotrás szükséges kapacitását nem az érintett medence területének nagysága, hanem a medencébe érkező, valamint az onnan távozó és kiöregedő mozgékony foszformennyiség különbsége határozza meg. Sajnálatos tény, hogy a Balaton többi medencéjének külső tápanyagterheléséről és mederüledékének állapotáról közel sem rendelkezünk olyan adatbázissal, mint a Keszthelyi-medence esetében. Megfelelő feltárás után azonban a mértékadó helyzetek vizsgálata, valamint a kotrás várható hatásának elemzése egyszerű anyagmérlegszámításokkal, vagy az adott helyre kidolgozandó dinamikus anyagforgalmi modellel bármelyik medence esetében elvégezhető. Az eredmények ismeretében lehet eldönteni, hogy az előírt célállapotot milyen beavatkozással lehet elérni. Néhány általános megállapítás azonban már a rendelkezésre álló adatok alapján is tehető. К Szigligeti-medence vízminőségi helyzete látszik legkedvezőtlenebbnek. Bár a nyilvántartott külső ВНР-terhelés már évek óta a célállapoti érték alatt van, becslése nagyon bizonytalan, és csökkenése valószínűleg itt a legkisebb. A klorofill-koncentráció éves átlagai 2002-4 között itt voltak a legmagasabbak, amit feltehetően a korábbi években felgyülemlett nagy mennyiségű laza fenékiszapból származó belső terhelés okozott. A mederüledék és a víztér állapota erősen függ a szomszédos Keszthelyi-medencében történtektől, de a szükséges beavatkozások elmaradása esetén az is előfordulhat, hogy a Szigligeti-medence kedvezőtlen változásai hatnak vissza Keszthely irányába. Ebben az esetben célszerűnek látszik, ha a szükséges mértékű vízminőség-védelmi kotrásra a Szigligeti-öbölben kerül sor. A Szemesi-medence vízminőségét jelentős mértékben veszélyezteti a saját vízgyűjtőről - mindenekelőtt a közvetlen lefolyásból - származó terhelés nagy ingadozása. A VITUKI (2004) (ide zárójelben egy évszám kellene, így lesz hivatkozás és megadni az irodalomban) számításai szerint 1995 és 2000 között a medence külső foszfor-terhelése még a célállapoti érték 4-5-szöröse volt, a rendkívül száraz 2002es és 2003-as években viszont megközelítette azt. Az évi átlagos klorofill koncentráció ennek ellenére jelentősen nőtt, és 2003-ban volt legtávolabb a célállapoti tartománytól. A vízminőségi helyzet javítását célzó beavatkozásokat ebben az esetben a vízgyűjtőterületen célszerű folytatni a mezőgazdasági tevékenység ellenőrzésével, belterületi vízrendezéssel, hatékony szűrőmezők, torkolati művek építésével. A Siófoki-medence külső ВНР-terhelése már évek óta kisebb a célállapoti értéknél, a klorofill koncentráció ennek ellenére az érvényben levő célállapoti tartomány fölött mozog, és változása a nyugati medencék görbéjét követi 1-2 éves késéssel. Itt a legnagyobb a közvetlen vízgyűjtőterület, és azon kiemelkedően magas a belterületek aránya. A vízhiányos időszakban ezt a medencét érintette leginkább a siófoki vízeresztés évek óta tartó kényszerű zárlata, s ennek következtében a víz elméleti tartózkodási idejének növekedése. Remélhető, hogy a hozzáfolyás és leeresztés korábbi természetes rendjének visszaállása elősegíti majd a vízminőségi célok teljesülését.
