Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Papp Ferenc: Vízminőség-védelmi kotrás a Balatonon

Vízminőség-védelmi kotrás a Balatonon 489 4.1 Vízminőségi célállapot К Balaton vízminőségének javítása érdekében biztosítandó környezeti feltételek vizsgálatára 1982-ben alakult egy tárcaközi bizottság. A Magyar Tudományos Aka­démia felügyeletével működő szakértői csoport javaslatára már a következő évben megszületett a tó ökológiai állapotának védelmére és vízminőségének javítására vo­natkozó első határozat (2003/1983 Mt.), és rövid időn belül módosult a Balaton Víz­gazdálkodási Fejlesztési Programja is. Átfogó intézkedésekkel a külső terhelést három lépcsőben tervezték csökkente­ni, úgy, hogy a tóba jutó ВНР évi összmennyisége rövid távon (1987-ig) 30%-kal, közép távon (1995-ig) 80%-kal, hoszszú távon (2005-ig) 90%-kal legyen kevesebb. Ennek hatásaként pedig a tó négy medencéjében az alábbi évi átlagos klorofill kon­centrációkat kívánták elérni: Keszthelyi­Szigligeá­Szemesi­Siófoki­medence 1995-ig 10 8 4 3 mg/m 2005-ig 6 4 3 2 mg/m 3 A kijelölt célok megvalósulásának első felülvizsgálatára és egy újabb határozat kiadására 1987-ben került sor (2015/1987 Mt.). A szerény eredmények ismeretében a 2005-re elérni kívánt külső terheléscsökkentés 80%-ra módosult, a 2010-es célál­lapotot pedig a következő paraméterekkel határozták meg: Keszthelyi­Szigligeti­Szemesi­Siófoki­medence a-klorofill 20 12 6 4 mg/m külső ВНР 6 15 7 5 t/év A 2010-es célállapotot az 1997. évi felülvizsgálat eredményei alapján a 2035/ 2001. (11.23.) számú kormányhatározat módosította az alábbiak szerint: A Balaton ökológiai állapotának megőrzésére és a vízminőségjavítására vonat­kozó korábbi intézkedések ismételt felülvizsgálatáról az 1075/2003.(VII.30.) számú Keszthelyi­Sziglige ri­Szemesi­Siófoki­medence a-klorofíll 7-14 6-12 4-8 3-6 mg/m külső ВНР 21 15 8 12 t/év kormányhatározat rendelkezett. Az ennek alapján készült tanulmány ( В ME 2003) azt javasolta, hogy az előbbi célállapot elérését csak 2025-re tűzzük ki, és 2010-ig elégedjünk meg annak 70%-os teljesítésével. A tó vizének ökológiai értékelésére az EU Víz Keretirányelv előírásainak meg­felelően egy új paraméter-rendszert ajánlott, melyben a külső terhelést nem а ВНР adott évi mennyisége, hanem az öszszes foszforterhelés (TP) több éves átlaga jel­lemzi. A biomassza és a külső terhelés 2025-re javasolt célállapotaként pedig a következő értékeket adta meg:

Next

/
Oldalképek
Tartalom