Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Papp Ferenc: Vízminőség-védelmi kotrás a Balatonon

Vízügyi Közlemények, LXXXVI. évfolyam 2004. évi 3-4. füzet VÍZMINŐSÉG-VÉDELMI KOTRÁS A BALATONON PAPP FERENC A tószabályozási tevékenységek között régóta alkalmazott hidromechanikai eljárás a mederkotrás. Újabban az eutrofizációs problémák kezelése kapcsán a tavakat kívülről érő tápanyagterhelés csökkentése mellett az un. „belső terhelés " szabályozását egyre több helyen próbálják megoldani a tápanyagban dús laza mederüledék eltávolításával, és azt „vízminőség-védelmi- ,, környezetvédelmi- ", vagy „ökotechnikai " kotrásként emlegetik. Kérdés azonban az, hogy a kotrás hatására valóban csökken-e a belső terhelés, javul-e a víz minősége, kisebb-e az alga-szaporulat, lassítható-e az eutrofizáció? A kérdés felvetését indokolja néhány sikertelen beavatkozás, valamint az a gyakorlati tapasztalat, hogy a belső terhelés nagymértékben függ a mederfenék tápanyag-tartalmának és tápanyag-megkötő képességének alakulásától. így aztán előfordulhat, hogy a kotrás nem hogy lassítaná vagy visszafordítaná az eutrofizációs folyamatot, de kifejezetten elősegíti azt. 1. A Balaton és a Keszthelyi-medence vízminőségi állapotának alakulása A Balaton vízminősége az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig jelentős mértékben romlott, az egyes medencék ökológiai állapotában, trofitási szintjében meghatározó különbségek alakultak ki. Ennek kellemetlen következményei (feliszapolódás, algásodás) azóta több helyen és több alkalommal is jelentkeztek. A tó kedvezőtlen vízminőség-változásának leírásával, kialakulásának körülményeivel a kutatók régóta foglalkoznak, s a Keszthelyi-medence rövid időn belül nem csak hazai, de nemzetközi viszonylatban is az eutrofizációs jelenségek egyik „mintaterülete" lett. Már a kezdeti vizsgálatok kimutatták, hogy Balaton négy nagy területi egysége közül az eutrofizációs problémák legélesebben a Keszthelyi-medencében jelentkeznek, s ezek egyértelműen összefüggésbe hozhatók a növekvő mértékű külső tápanyag-terheléssel. A morfológiai adottságok miatt ugyanis ez a tó legkisebb és legsekélyebb medencéje, mely a teljes vízfelületnek kb. 6%-a, a teljes térfogatnak alig 4%-a, a hozzátartozó vízgyűjtőrész és az onnan érkező vízmennyiség-hányad viszont közelítően 50%. Ebből következik, hogy a Keszthelyi-medencében a vízgyűjtőről érkező tápanyag-menynyiség - mely a tóba kerülő összes tápanyagnak közel egyharmada - a többi medencéhez képest 8-10-szeres fajlagos terhelést okoz. A kézirat érkezett: 2005.XI.24. Papp Ferenc oki. mérnök, cégvezető, 3PF Mérnökiroda Bt.