Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

Vízgazdálkodás a globalizálódó világban 469 Az integrált vízgazdálkodás ökológiai kapcsolatainak elemzése szintén a mér­legvizsgálat szerves része, amelynek elemi feltétele a felszíni vízkészletek időben és helyről-helyre állandóan változó vízjárásának és a felszín alatti víztartók vízháztar­tásának, valamint az élőhelyek éghajlat-és emberi hatásfüggő jellemzése. A hang­súly a kölcsönhatás folyamatosságán van. A vízmérleg vizsgálatok és helyzetértékelések célja a közösségi és az egyéni döntések utóértékelése, a jövőbeli magatartások irányítása. A mérlegkészítés feltét­eleire és az eredmények rendszeres közzé tételére vonatkozó döntéseknél gondolni kellene arra, hogy minden emberi cselekvés jól vagy rosszul módosíthatja az utódok életterét szabályozó vízháztartást. Remélhető, hogy az EU Víz Keretirányelv végre­hajtása, és különösen a társadalmi együttműködést kívánó vízgyűjtő-gazdálkodási tervek kidolgozása során az alkalmazandó új módszerekkel házasítódnak. a korábbi mérlegrendszerünk feléleszthető elemeivel. 5. Környezeti politika és globális szociális háló A környezeti és a társadalmi válság-spirál megállításának és a Rió-i kezdemé­nyezések megvalósításának két egymással szorosan összefüggő feltétele és eszköze van. Egyfelől - a helyi, az országos és a nemzetközi kezdeményezésekre támaszko­dó politikai irányítással - rövid időn belül meg kell állítani az élettér gyors beszű­külésének és az ökológiai tényezők megokolatlan pusztításának folyamatait. Másfe­lől pedig az európai országok történeti tapasztalatai nyomán globális méretben is al­kalmazni kell azt a kényszerítő erejű felismerést, hogy a magántulajdon korlátozha­tatlanságán alapuló, pénz- és tőke-központú gazdasági rend arányos és méltányos szociális háló nélkül szükségszerűen aláássa saját fennmaradási feltételeit, és ellenőrizhetetlenné váló társadalmi-politikai válsághoz vezet. A Riói Világcsúcsot előkészítő tanulmányok egyik fontos kötete (Schmiedheiny 1992) tételes okfejtéssel és tucatnyi esettanulmányi példával hangsúlyozza, hogy a piac mechanizmus megfelelő politikai irányítással hatékony eszközévé tehető a gazdasági rend fenntarthatóvá tételének. Sajnos, ez a kulcsponti fontosságú felis­merés a Rió-i és Johannesburg-i ajánlásokban, és méginkább azok megvalósításá­ban nem kapott kellő figyelmet. A környezeti fenntarthatóság szempontjából a politikai irányításnak két irányban kell a piac szabályozó szerepét gyökeresen megváltoztatni. Első lépés­ként el kell érni, hogy a termelési rendszerek a meg nem újuló természeti készle­tek helyett mindenütt és mielőbb törekedjenek a természeti ciklusokban folyama­tosan megújuló nyersanyagok és energiaforrások használatára. Ezzel párhuzamo­san második feltételként úgy kell átalakítani a piacot irányító értékhatárok és ér­tékváltozások rendszerét, hogy a nyersanyag-hasznosítás és a hulladék-gazdálko­dás hatékonysága összhangban legyen a természeti vagyonban bekövetkező ér­tékcsökkenéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom