Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban
462 Orlóci István - Szesztay Károly Ennek a szerveződésnek a kormányzati és nemzetközi szintű elismertségében 1997 a fordulat éve. Abban az évben az ENSz legmagasabb szintű környezeti testületének, a Rió-i határozatok megvalósítását irányító Fenntartható Fejlődés Bizottságának (CSD) 5. ülésére a nemzeti delegációk részeként a jelentősebb nem-kormányzati szervezetek és érdekeltségi képviseletek is meghívást kaptak. Bár ez a történelmi jelentőségű első részvétel még meglehetősen részleges és kísérleti jellegű volt, a bekapcsolódás feltételei és módozatai évről évre fejlődtek. Az 2002. évi Johannesburgi Világcsúcson és az azt követő világfórumokon a civil szervezetek már nemcsak a résztvevők számában, hanem az értékelések és az állásfoglalások politikai hatékonyságában is egyenrangú, esetenként irányt adó társaivá váltak a kormányzati szervezeteknek. A 2003. márciusában Japánban megrendezett 3. Vízügyi Világfórum 24 ezer főnyi résztvevőjének több mint 90%-a a civil szervezetek küldöttje volt, és az egyhetes civil fórum ajánlásai meghatározó szerepet játszottak a kétnapos kormányzati konferencia munkájában és határozataiban. Figyelmet érdemlő, hogy a vízgazdálkodási fejlesztésben a külföldi civil szervezetek magatartását sokkal inkább a kompromisszumkeresés és a kezdeményezés jellemzi, semmint az elutasítás. Az új konfliktus helyzetek feloldásának egyik módozatát jelentheti a Johannesburgi Világcsúcson megfogalmazott (és az USA által is elfogadott) „2. típusú nemzetközi együttműködés", amelyet a civil szféra intézményei is kezdeményezhetnek, és amelyhez az érdeklődő, illetve egyetértő országok kormányai is csatlakozhatnak. A civil szervezeteknek hiánypótló szerepe van a közvélemény formálásában és a lakossági részvétel alakulásában is, jó esetben ellensúlyozva a bulvársajtót. A köztájékoztatás az emberek figyelmét sok esetben nem a pozitív zöld gondolkodás képviselőire vagy cselekedeteire, hanem a szélsőségesek, a radikálisok fellépésére irányítja. A környezettudatos magatartás legerősebb ellensége a „zöld terror" jelenség, amit a társadalom békés többsége az erőszakos megnyilatkozások közé sorol. Talán társadalmi nyomással kilendíthető a Rió-i folyamat a Johannesburgi Világcsúcson bekövetkezett megtorpanásból. A természeti erőforrásokkal kapcsolatos lezáratlan vitából eredő bizonytalanságot csökkentheti a Víz Világfórum nagyszámú résztvevője által támogatott állásfoglalás a vízkészletek hasznosítására. A nemzetközi vízfolyásokkal kapcsolatos megállapodás elutasítását pedig ellensúlyozhatja az EK Víz Keretirányelvének nemcsak kormányzati, hanem társadalmi elfogadása. Ezért is indokolt lett volna a hazai törvénybe foglalást társadalmi „hatásvizsgálattal" előkészíteni. 4. Az irányváltás korlátai és módszertani feladatai A Riói Világcsúcs résztvevői világosan felismerték és tételesen megfogalmazták a társadalmi-politikai és az ökológiai-környezeti fenntarthatóság feltételeit, valamint kijelölték a stratégia irányelveit. Úgy tűnt, hogy a történelmi sorsfordulat