Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: Vízgazdálkodás a globalizálódó világban

Vízgazdálkodás a globalizálódó világban 457 2. A fenntartható fejlődés eszmei alapozása Az emberiség a kapitalizmus tudományt és műszaki fejlesztést ösztönző hatá­sárajutott el arra a gazdálkodási szintre, hogy érdemlegesen befolyásolja a Föld ter­mészeti állapotát. A korábbi- általában a környezethez alkalmazkodó - termelési rendnek a felszámolása vezetett el a XX. századi döbbenetet okozó tapasztalathoz, hogy pusztul az élettér. A történelmi változásokat irányító országok politikáját a gaz­daság és a hatalom növelésének szándéka, valamint a mások ilyen szándékának el­hárítása jellemezték. Hatalomra volt szükség az új nyersanyagforrások és az új pia­cok megszerzéséhez, a gazdasági sikerek pedig erősítették a politikai és a katonai tö­rekvéseket. Az ideológiai megalapozást pedig többnyire a létbiztonság, valamint az anyagi jólét általános és tartós növelésének ígéretei adták. Két világháború keserves tapasztalatai és tanulságai kellettek ahhoz, hogy a vezető hatalmak felismerjék a békés együttélés, valamint a pénzügyi és kereskedel­mi stabilitás szükségességét, és létrehozzák ezek nemzetközi szervezeteit. Hamaro­san kiderült azonban, hogy a nemzetközi kapcsolatokban illetve az új gazdasági vi­lágrend kiépítésében továbbra is az erőviszonyoknak megfelelő piacszerzés és a ma­gánérdek elve maradt érvényben. A nemzetközi fórumokon vállalt eszmeiség és a tényleges gazdasági-politikai gyakorlat kettős arculata, valamint a nyugati hatalmak és a Szovjetunió politikai-katonai szembenállása néhány évtizeden át elterelte a fi­gyelmet az élettér veszélyeztetettségének növekedéséről. Az 1960-as évek végétől egyre szembetűnőbbé vált, hogy termelés és a tőkefel­halmozás folytonos növelése a tartósan békés világrend alapjaival ellentétes, két planetáris méretű folyamatot indít el. Az egyik, a gazdag és a szegény országok, il­letve csoportok életfeltételeinek egyre növekvő ellentmondásaiból adódó társadal­mi-politikai feszültség, a másik pedig a gazdasági növekedést megalapozó természe­ti adottságok korlátaiból eredő környezeti válságok gyors terjedése és mélyülése. Ennek az egymáshoz szorosan kapcsolódó két folyamatnak a megállítására és vissza­fordítására hívták össze az ENSz tagországainak kormányai 1992-ben a Riói, majd 2002-ben a Johannesburgi Világcsúcsot. A víz mindkét globális problémának kulcsponti tényezője. A Föld véges, és sé­rülékeny készlete nélkülözhetetlen eleme az életnek és a jólétnek; szabályozója az időjárásnak, illetve a geokémiai folyamatoknak, valamint válogatás nélkül teremt kapcsolatot élők és élettelenek, szegények és gazdagok között. Természeti környe­zetünk veszélyeztetettségét legerőteljesebben a folyók és a tavak gyors ütemű szennyeződése, élőviláguk pusztulása jelezte a múlt század közepén, a világgazda­ság fellendülése nyomán. A szaporodó emberiség élelmiszer és energia szükségle­tének, illetve a bővülő városok vízigényének kielégítése egyre több helyen merítet­te ki a helyi vízkészlet-forrásokat, és a növekvő költségű új forrás-teremtés általá­ban módosította a természeti folyamatokat is. A természeti katasztrófák okozta ha­lálesetek nagyságrendi sorában a szökőárakat követő második helyet foglalják el az árvizek, de a sűrűn lakott területek biztonságát megteremtő vízszabályozások ter­mészetvédelmi konfliktust okoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom