Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
1-2. füzet - Orlóci István: A közösségi vízgazdálkodás felé
A közösségi vízgazdálkodás felé 45 Ökológiai szempontból különös figyelmet érdemel Zólyomi Bálintnak a múlt századi nagy belvíz időszakából (1947) származó megfigyelése: „Az egykori gazdag ártéri vegetáció ma már csak jelentéktelen töredékekben található meg Tiszaigar és T.füred határán az elmúlt évek tartós árvizei és rendkívül magas csapadéka folytán felgyülemlett belvizek területüket is sújtották. Ezzel kapcsolatban a mocsári növényzet sokhelyt erőre kapott, vagy újra betelepült. Rendkívül gyors visszatelepülésnek igen feltűnő példáját láttam Tiszaigar mellett, ... ahol évtizedek óta szántóföldi művelés folyt (1938-ig kat. holdanként 20 q búzát is termett), és a terület 1939-ben került először víz alá. Kezdetben főképp a kakasláb fű lépett fel tömegesen, .. erősen elszaporodott a mocsári növényzet, mint a nád, gyékény, ... 1941-ben sűrű, embermagasságú, bőven termő gyékényes, 3 m magas nádas és tavi kákás borított több száz holdnyi területet. Az uralkodó növényekkel együtt számos más ősmocsári növény is visszatelepedett. ... A meglehetősen kevert florisztikai összetétel, különösen pedig a szociológiai szerkezet árulja el, hogy nem ősmocsárral van dolgunk". A folyóvölgyeink természeti - ökológiai - adottságai európai összehasonlításban kimagasló értékűek, mindamellett, hogy régebben vagy újabban valamennyi folyó szabályozott, és mintegy 700 km-nyi folyószakasz csatornázott (duzzasztott). A Tisza és a Körösök csatornázása és vízátvezetése - az öntöző csatornahálózat -, valamint a belvízrendszerek az ősi ártéri gazdálkodásnak a mai kor adottságai és lehetőségei közötti újraélesztését is lehetővé teszik. Elsődleges indokoltságuk azonban az aszályokkal küzdő növénytermesztés öntözővízzel történő ellátása volt. A vízhiányok mai mértékéről ad tájékoztatást a 13. ábra, amely a (természetes növényzetre is vonatkoztathatóan) rétek, gyepek tenyészidőszaki öntözővíz igényének tájanként változó értékeit tünteti fel. A jelenlegi időjárási feltételek között is számításba veendő vízhiányok minden bizonnyal növekednek az éghajlatváltozással. Az Alföld aszályossága mind a termőföld-hasznosítás, mind a tájfejlesztés szempontjából csak a folyókból történő vízpótlással csökkenthető. 2.4. A folyók szabályozása Európa békésebb országaiban a XVI-XVII. században kezdődött meg a folyók nagyobb mértékű szabályozása. A települések és az árterek, a szántóművelés, valamint a tömegáru-szállítás biztonsága érdekében, a gazdaság fejlődésével összhangban épültek az árvédelmi gátak és a szabályozási művek (növekvő számban duzzasztóművek). A hazai fejlődés lényegileg különbözött ettől, mind ütemében, mind mértékében. A Duna-medencében egy országnyi - elpusztult gazdaságú és mocsárrá vált - területen kellett a háborúkat követően a XVIII-XIX. században új társadalmi életteret és gazdálkodási lehetőséget teremteni. A gazdasági fejlesztés intenzitását jelzi, hogy a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon 1720. és 1787. között a szántóművelésre fogott terület 200 ezer ha-ról 1,2 millió ha-ra, hatszorosára növekedett.
