Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)

3-4. füzet - Stelczer Károly: az 1954. évi dunai árvíz

Az 1954. évi dunai ár\'íz 337 közi buzgárképződés okainak feltárása (Galli 1955), a töltés-szakadások elzárása (Sik 1955) a nagy árvédekező „öregek" és egy „fiatal" talaj mechanikus leírásából ismert. Ötven év távlatából azokra a jelenségekre és tapasztalatokra, műszaki megoldásokra szeretném felhívni a figyelmet, melyek alapján megindított árvízvédelmi fejlesztések (Zorkóczy—Tóth 1985) sikeresnek bizonyultak a későbbi rendkívüli árvizek elleni védekezésekben. Az 1954. évi árvíz elleni védekezést jól jellemzi Serf-Sik (1955) értékelése: „Az általános helyzetképhez tartozik még annak a megállapítása is, hogy abban az időben, amikor a tetőzés a Budapest feletti védvonalak mentén keresztülhaladt, vagyis július 17-18-án már teljes súllyal érvényesült az a nagy, országos jellegű támogatás, amelyet az Országos Árvízvédelmi Kormánybizottság a szigetközi töltésszakadások után mozgósított". Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a Szigetközbe július 15-én Mosonmagyaróvárról érkezett az első közerő és néhány teherautó deszka a dunaremetei hajóállomás feletti szakasz nyúlgát építéséhez. Ez ideig azonban a Vízügyi Igazgatóság a saját, elsősorban a 10-15 főből álló kőtoló csapataival (Rajka, Cikola, Bodak, Lipót és Ásványráró) és az árvédelmi szertárakban levő csekély anyaggal védekezett. Viszont az almásfiizitöi védvonalon, mely épülőben volt, az időelőnyt kihasználva, néhány nap alatt - idejében kirendelt további gépekkel, kézi erővel és fogatolt járművekkel - sikerült 18 000 m

3 föld beépítésével a területet megvédeni. 4.1. Ar\'iz a Győri Vízügyi Igazgatóság területén A védekezés legnehezebb szakasza Szigetközben (6. ábra) volt. Egyrészt, mert az árvíz itt érkezett az ország területére és ezért itt volt a legkevesebb idő a felkészülésre, másrészt ezen a szakaszokon volt a legmagasabb mind az eddig észlelt maximumhoz (II. táblázat), mind a mértékadónak tartott 1899. évi tetőzésekhez képest (5. ábra). A Győri Vízügyi Igazgatóság 466 km hosszú védvonalából a védekezés a Dunán és a mellékfolyók visszaduzzasztott szakaszán 190,9 km hosszú védvonalra terjedt ki. A legtöbb gondot a buzgárok elleni védekezés és a töltések magasítása (nyúlgátak építése) jelentette. Az első riasztó jelenség július 12-én 18 óra körül a rajkai gátőrház felett kb. 150 m-re jelentkezett (6. ábra), amikor a viszonylag magas és a szigetközi töltésnél nagyobb méretekkel, főként homokos kavicsból épült töltés hullámtéri oldalán, pár centiméterrel az árvíz szintje felett 20-30 cm átmérőjű gödör jelent meg. A gödör egyre nagyobbodott és mélyült, miközben a gáttest belseje felé csorgó kavicsanyag éles zörgő hangot adott. A töltés mentett oldalán, közvetlen a töltéslábánál a Mosoni-Duna kotrással kialakított medrében a 0,50-0,60 m-es mély vízben fekete iszapot hozó sok apró buzgárjelent meg. A védekezést két körülmény is nehezítette: a Duna árvízszintje és a Mosoni-Duna vízszintje között 5,5 m vízszintkülönbség alakult ki, viszonylag rövid távolságon belül;