Vízügyi Közlemények, 2004 (86. évfolyam)
1-2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
300 Filotás Ildikó lyozásának folytatólagos munkálatairól, továbbá a Ferencz-csatorna tiszai torkolatának áthelyezéséről, a Közép-Duna egységes szabályozásáról (1895. XLVIII. t. ez.) és a közérdekű öntöző csatornák létesítéséről. (1900. évi XXX. t. cz.) A műszaki szabályozást ez időponttól egyre inkább felváltja gazdasági-pénzügyi jellegű szabályozás. Az 1908. évi XLIX. t. cz. általában rendelkezik a vízi beruházásokról, kimondja, hogy az állami kezelés alatt álló folyókat érintő munkákat az állami költségvetés állja, ami nem állami tulajdonú munka, arra segély adható. Az állami szabályozás alá nem eső folyók kártételei elleni munkákról és a munkákhoz nyújtandó segélyekről külön törvény is, az 1914. évi XXXVIII. t. cz. intézkedett. A szabályozás kamatmentes állami kölcsönöket határoz meg, egy bizonyos értékhatár alapulvételével. Ugyancsak gazdasági-pénzügyi jellegű az a szabályozás (1914. évi XVIII. t. cz.), mely az egyes vízrendező társulatoknak adandó előlegekről és segélyekről rendelkezik. Az 1940-es évek közepéig további nagyberuházásokra került sor, melyek készítése pontosan nyomon követhető a Corpus Iuris szabályozásában. Ilyenek voltak a csepeli szabadkikötő, a tassi vízlépcső, a békésszentandrási vízlépcső, a Sió felső torkolati művei és 1941-től pedig a Keleti-főcsatorna építési munkálatai. A vizek hasznosítását illetően meg kell említeni a Szeged-Fehértói (1933) és a Hortobágyi Tógazdaság (1934) létrehozását, a békésszentandrási duzzasztómű megépítését (1936-1942). A vízhasznosítás és a vízkárelhárítás 1945-ig terjedő időszakának jogi szabályozása rendkívül gazdagnak és sokrétűnek tekinthető, melynek alapvető oka a két tevékenység társadalom egészére kiterjedő alapvető fontosságában és jelentőségében található. A vízhasznosítás és a vízkár-elhárítás mint komplex tevékenységek jogi szabályozása - mint, ahogy azt a hivatkozott törvények is jelzik - szorosan kapcsolódnak a jelentkező és megoldásra váró társadalmi méretű feladatokhoz, igények kielégítéséhez. A vizek hasznosítására irányuló tevékenységek már a korai középkortól folyamatosan jelen vannak a társadalom színterén, az ár- és belvízvédekezés pedig a szervezett szabályozások és védtöltés építések jelentkezésével, a XVI. század elejétől tekinthetők a jogi szabályozásban is meghatározónak. A királyi decretumok, majd törvénycikkek elemzése során pontos kép nyerhető az adott társadalom gazdasági, társadalmi, ezen belül kulturális fejlettségéről, az akkori társadalmi viszonyok meghatározottságáról, konkrétan is a vízhasznosítási és vízkárelhárítási tevékenységgel érintettek érdekeltségi viszonyairól, jogairól és kötelezettségeiről. A jog, mint eszköz már akkor is lényeges szerepet töltött be a társadalom számára fontos és ezért a jog eszközével is szabályozni kívánt feladatok érvényesítésében, szükség esetén azok állami kikényszerítésében. A tevékenység, mint műszaki jellegű feladat jogi szabályozása már ideje korán tartalmazta annak gazdasági, pénzügyi forrásait, finanszírozásának lehetséges módjait. Rendkívül érdekes az az út, mely a közvetlenül érdekeltek bevonása és költségviselése mellett elvezet az állami „segélyezés", a megelőlegezés, eleinte még kamatmentes kölcsönök nyújtásán keresztül az állami kezelésű (közcélú) létesítmények teljes összegű állami finanszírozásáig.