Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

IV. kötet: Elemző és módszertani tanulmányok az 1998-2001. évi ár- és belvizekről - Szlávik Lajos-Bakonyi Péter-Józsa János-Kovács Lajos-Krámer Tamás: Az új árvízvédelmi lokalizációs tervek kidolgozásának módszertani alapjai

226 Dr. Szlávik Lajos-Dr. Bakonyi Péter-Dr. Józsa János-Kovács Lajos-Krámer Tamás mindezeknek tetszőleges kombinációja), melyek jelentősen megkönnyítik az értel­mezést és értékelést. A rácsháló alapú kétdimenziós numerikus elöntési modell adatkezelésének felépítési módja egyben módot kell, hogy adjon a mindenkori korszerű térinforma­tikai lehetőségek kihasználására, térinformatikai rendszerekkel való adatforgalom­ra, mind a bemenő alapadat-mezők, mind a számítási eredmények mezőinek (fed­vényeinek, rétegeinek) tekintetében. 6.4. A lokalizációs tervek készítése során a kétdimenziós modellel elvégzendő feladatok A kétdimenziós elöntési modell azzal, hogy képes az elöntés tér-idő folyamatá­nak adott kezdet- és peremfeltételi viszonyok közötti számítására, a lokalizációs tervek felülvizsgálata illetve új lokalizációs tervek készítése során gyakorlatilag az összes fontos, alábbi felsorolt feladatrész elvégzésében szerepet kell, hogy kapjon: - Elöntés számítása a meglévő terep- és simasági viszonyok között, egy vagy több szakadás/szakítás figyelembevételével. - A kiömlött vizek visszavezetési módozatainak számítása. - A belterületek veszélyeztetettségének becslése. - Lokalizációs tervváltozatok értékelése. 6.5. A modellkalibráláshoz szükséges terepi mérésekről Habár néhány hazai szükségtározó és ártéri öblözet múltbeli elöntési folyama­tairól rendelkezünk - a nehéz körülményekhez képest jelentős mennyiségű - hely­színi mérési-megfigyelési információval (Szlávik 1976,1982, Szlávik et al. 1996, Ba­konyi-Józsa 2003), ezek az elöntési modell kalibrálását és igazolását pusztán előse­gíthetik, de teljes körűen aligha teszik lehetővé. Lényeges feladat tehát, hogy a je­lenlegi technikai színvonalon elérhető mérőműszerek fényében fontosabb öblözeteinkre részletes mérési tervek készüljenek. Ezeket a hagyományos mérési módszerek (vízszintmérés, légifelvételek készítése stb.) mellett elsősorban karakte­risztikus helyekre előre telepített, automatikus mérő adatgyűjtő berendezésekre (Aanderaa Instruments, 1997) kell alapozni. Stabil műszerelhelyezést biztosító mé­rési helyek előzetes kialakításával az elöntés folyamata mind a vízszintváltozás, mind az áramlási sebességviszonyok alakulása szempontjából kimérhető. A mérési adatok korszerű számítástechnikai feldolgozásával az összetett folyamatok részlete­sen elemezhetők, megismerhetők. A mért idősorok egyúttal lehetőséget adnak a numerikus modellek paramétereinek kalibrálására. 7. A lokalizációs tervek kidolgozásának technikai háttere Az új árvízvédelmi lokalizációs tervek kidolgozása során célkitűzésnek tekint­jük, hogy megvalósuljon a lokalizációs terv egészének egységes számítógépes megjele­nítése, kezelése és ezzel megteremtődjön a terv szöveges, térképi és egyéb rajzi anya­gánál a rendszeres korrekció, felújítás lehetősége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom