Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

III. kötet: A 2001. évi árvíz - Bakonyi Péter-Józsa János: A kitört víz levezetésének modellezése

A KITÖRT VÍZ LEVEZETÉSÉNEK MODELLEZÉSE DR. BAKONYI PÉTER és DR. JÓZSA JÁNOS 1. A kitört víz levonulásának nyomon követése 2001 márciusában heves árhullám vonult le a Felső-Tiszán (Szlávik 2003). A Kárpátok északkeleti részén rövid idő alatt hatalmas mennyiségű csapadék hullott. Ez a meleg eső megolvasztotta az alig 1 hetes, friss havat és igen intenzív áradást okozott a Tisza ukrajnai, majd magyarországi szakaszán. Tiszabecsnél a vízszintek emelkedése meghaladta a 4-4,5 m/nap (csúcsban 5,91 m/nap) értéket. 2001. március 6-ra Tiszabecs 716 cm-rel tetőzött. A FETIVÍZIG és az ÁBKSz szakemberei elkeseredett küzdelmet folytattak az egyre emelkedő árral (Bodnár 2003). Végül 2001. március 6-án 14 órakor a töltés már nem bírta a rá nehezedő (a korona szintjét 20-40 cm-rel meghaladó árvízszint melletti) nyomást, Tivadar felett elszakadt. Az első szakadást néhány száz méterrel feljebb még egy követte. A kitört víz a terep mélyvonulatait követve végigzúdult a beregi Tiszahát ártéri öblözetén. A védelemvezetés számára az elsődleges feladat most már nem a töltések további védelme, hanem a kitört víz biztonságos, minél kisebb károkozás melletti levezetése volt. A töltés átszakadását követő első döbbenetet az azonnali cselekvés váltotta fel. Először is meg kellett határozni, hogy merre fog levonulni a víz, hogy a veszélyeztetett lakosság mielőbbi kimenekítése megkezdődhessen. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy 1947. december 31-én ugyanitt, a Beregben kísértetiesen hasonló események játszódtak le. Szilveszter éjszakáján röviddel éjfél előtt Tivadarnál átszakadt a gát. Az akkori és a 2001. évi gátszakadás csak néhány km-re volt egymástól. Az 1947-48. évi események dokumentálása, a levonuló víz által elöntött területek, a védekezés mozzanatai stb. részletesen megtalálhatók Szlávik-Fejér (1998) munkájában. A leírás alapján rekonstruálhattuk az elöntött területek időbeli alakulását (1-4. ábra), valamint a lokalizáció menetét és annak hatásait. 1948 januárjában a védelem vezetése megkísérelte a 41-es útnál megállítani a lezúduló áradatot. A 41-es út megemelése azonban csak ideiglenes megoldást jelentett, az egyre emelkedő víz először jobbra és balra kitört, majd átszakította az ideiglenes védműveket. E tapasztalatokra támaszkodva a védelemvezetés 2001-ben úgy döntött, hogy nem kísérli meg visszafogni az áradatot a 41-es útnál, sőt azt átvágva meg kívánja gyorsítani a levonulást. Ugyanakkor a levonuló víz útjába kerülő településeket, ahol lehetett, körtöltések építésével megóvta az elöntésektől (Reich-Nádor 2003). A FETIVIZIG a terepi munkákkal párhuzamosan a levegőből is igyekezett információkat gyűjteni a levonuló víz által elborított területekről. Naponta kétszer, Dr. Bakonyi Péter oki. mérnök, Ph.D., a VITUKI Rt. vezérigazgatója. Dr. Józsa János oki. mérnök, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének egyetemi tanára.