Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

III. kötet: A 2001. évi árvíz - Lazányi István: A töltésszakadások geotechnikai okai

A Felső-Tisza 2001. évi töltésszakadásainak geotechnikai vizsgálata 85 3.3. Rézsüsuvadás A mentett oldali rézsűn sorozatosan bekövetkezett suvadások mechanizmusa a következőképpen rekonstruálható. A szerkezetes talajú mentett oldali támasztótest az árvizet megelőző csapadékos időszakban (mintegy 60 mm csapadék március 3-4. között) részben már telítődhetett. Az így bejutott vízmennyiséget a fellazult töltésanyag képes volt még kapilláris úton tárolni, anélkül, hogy vízszivárgás indult volna meg. Kritikus helyzet akkor állt elő, amikor az árvízszint a homokzsákból épült nyúlgát felső szintjét is megközelítette, illetve helyenként és időnként néhány cm-rel meg is haladta azt. így részben a töltéskorona alatti fellazult zónában közlekedő víz, részben a homokzsákok között átszivárgó vagy időszakosan esetleg azok fölött átfolyó víz következtében a töltéspadkán összefüggő vízborítás, vízteher alakult ki, amely potenciál-áramlás létrejöttéhez szükséges feltételeket teremtett meg a rézsűs földtömegben. Ezt az állapotot, a támasztó testben kialakuló szivárgási hálózatot, az 5. ábra szemlélteti. A töltéstestben jelentős pórusvíznyomások ébrednek, egy potenciális csúszólapon pedig a diagrammon vázolt víznyomások lépnek fel, aminek a hatására a földtömeg egyensúlyát vesztve lesuvad. Ezt az esetet a szakirodalom záporhatás néven ismeri. Az előbbi magyarázatot több megfigyelés is alátámasztja: -A mentett oldali töltésrézsű hosszú szakaszokon - így pl. 54+500-55+000 tkm szelvények között - végig felpuhult, kihasasodás jeleit mutatta, még mielőtt a kritikus állapot bekövetkezett volna. Távolság (m) 5. ábra. A támasztó testben kialakuló szivárgási hálózat a mentett oldali rézsüsuvadást megelőzően