Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)

III. kötet: A 2001. évi árvíz - Bodnár Gáspár: A 2001. évi felső-tiszai árvíz elleni védelem

A 2001. évi felső-tiszai árvíz elleni védelem 67 szőr két, egyenként 5,0-6,0 m széles nyíláson áramlott ki, amelyeket a víz rövid idő alatt egybemosott. A helyszínen lévők a töltésszakadást először az 54+650 tkm, majd az 55+350 tkm szelvényében jelezték március 6-án 13:30 órakor, illetve 14:30 órakor. A szakadások helye a későbbi pontos felmérések alapján az 54+235-54+345 tkm (tivadari szakadás), illetve 55 + 340-55+485 tkm (tarpai szakadás) közötti szelvényszámokra módosult. Március 6-án este a szakadások szélessége már 60-70 m volt. Az első szakadás végső szélessége 110 m, a másodiké 145 m volt (6. kép). A két szakadáson együttesen maximum 800 m

:js vízhozam, összesen 120-140 millió m

3 víz áramlott ki a beregi öblözet területére. 3.4. A gátszakadások okainak vizsgálata A gátszakadások műszaki okait, a töltések tönkremenetelének körülményeit a 10/1997. KHVM sz. miniszteri rendeletnek megfelelően az OMIT által kirendelt külön szakértői bizottság vizsgálta. Megállapították, hogy a vízügyi igazgatóság kezdettől fogva a lehetséges legnagyobb időelőny biztosítására törekedve szervezte a védekezési munkákat; megfelelő hidrológiai helyzetelemzésekkel, majd előrejelzésekkel időben intézkedett a várható védelmi helyzetnek megfelelően. A Túron kialakult helyzet, az ukrán oldalon Tiszabökénynél bekövetkezett szakadásból a Paládba történő vízbetörés, annak mértéke, hatása nem volt előrelátható, az ellene való védekezés nem volt tervezhető, mert az egyébként példásan együttműködő ukrán szervektől erre vonatkozóan nem érkezett jelzés, figyelmeztetés. A Túr bal partján Sonkádnál kialakult töltésszakadással kapcsolatban megállapították, hogy a váratlan és előre jelezhetetlen védekezési helyzet, a töltések állapota, az adott anyagbeszállítási lehetőségek (sem a töltéskoronán, sem az előtereken járművekkel nem lehetett közlekedni, a nyúlgátépítés csak kézi erővel helyenként 1000 m-en felüli távolságra behordott homokzsákokkal volt lehetséges) következtében a szakadás elhárítására nem volt lehetőség. A Tisza jobb partján Tarpánál a kis szelvényméretű (1:1 -es víz felőli és 1:1,5-ös mentett oldali rézsűjű) töltésre épített nyúlgátak 40-50 cm vizet tartottak. A nagy csapadéktól és az árvízi terheléstől átázott töltésen, a rendkívüli árvízi terhelés és a védmű adottságai miatt a töltésszakadás elháríthatatlan, sőt elkerülhetetlen volt. A szakértői bizottság részletesen feltárta a töltésszakadások geotechnikai okait és a töltésszakadás bekövetkezésének mechanizmusát (Lazányi 2003). 4. Lokalizáció, irányított vízvisszavezetés a Beregben A kiömlő víz tovaterjedésének feltérképezésére napi kétszeri alkalommal légi megfigyelésre került sor, amelynek adatait a települési védművek építésénél jól lehetett használni (5. ábra). A lokalizációs munkák menetét a helyszínen az OMIT által kirendelt szakértői csoport is figyelemmel kísérte (Reich-Nádor 2003). Az 1947. évi szilveszteri tivadari