Vízügyi Közlemények, Az 1998. évi árvíz, 2003 (különszám)
I. kötet: Az 1998. évi árvíz - Szlávik Lajos: A vízügyi igazgatóságok közreműködése a felső-tiszai árvízvédekezésben
A vízügyi igazgatóságok közreműködése a felső-tiszai árvízvédekezésben I 73 Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Az Alsó-Duna völgyi Vízügyi Igazgatóságtól (ADUVÍZIG) kivezényelt öt műszaki november 9-én, késő este érkezett meg Miskolcra, az EVIZIG központi épületébe. Rövid eligazítást követően ketten a Bodrog menti védekezési munkákra, a sárospataki védelmi központba lettek kivezényelve, míg hárman a tiszapalkonyai védelmi központba kerültek. A helyszíneken mindnyájan műszaki irányítói feladatokat kaptak. Az érkezés időpontjában a Bodrogon rendkívüli, míg a Tisza adott szakaszán harmadfokú árvízvédelmi készültséget tartottak fenn. A tiszapalkonyai védelmi szakaszon összesen 4 gátőrjárást kellet felügyelni a bajaiaknak, míg a Bodrogon lévők Vajdácska és Olaszliszka települések bevédésénél vettek részt. Ezeken a szakaszokon a segédőri létszám gyakorlatilag teljes egészében civil személyekből állt. A tiszai védelmi szakaszon legnagyobb veszélyt a hullámverés jelentette, mivel a Sajó torkolatában a vízfelület szélessége helyenként az 5 km-t is meghaladta és kellő védelmi erdősáv nem állt rendelkezésre. Szükséges volt megtenni a kellő előkészületeket. Kilométerenként 2—3 helyre deponáltak homokot és rőzsét a gátra. Állandó figyelőszolgálatról kellett gondoskodni. Ellenőrizték a felszerelések használhatóságát is. Konkrét beavatkozásokra a tetőzésig és azt követően sem volt szükség, az időjárás kedvező alakulása miatt. A tetözés napján az árvízszint rögzítése megtörtént. A tapasztalatok szerint figyelemre méltó volt a védelmi szakaszokra beosztott segédöri állomány felkészítése. A felkészítés során nagy gondot fordítottak az alapvető szakmai ismeretek (elsősorban az árvízi jelenségek felismerése) elsajátítására. Példaként említhető a segédgátörök felszereltsége (ellenőrzési napló, karszalag, megfelelő színű jelzőzászlók, karók, ásó vagy kapa, zsák, halogén lámpa). Javasoljuk a felszerelés kiegészítését megfelelő hírközlési eszköz (pl. kis hatósugarú adó-vevö készülék) bevezetésével. A hatályos jogszabályok szerint a különböző védekező szervek műszaki tevékenységének összehangolását a vízügyi szervek végzik. Ezen ténylegesen elvégzett szakmai irányítási feladatok nem kellő hangsúlyozással kerülnek a médiákon keresztül a polgárokhoz. (A híradásokban az ágazatot nem, vagy nem súlyának megfelelően említik.) Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Az OMIT november 9-i utasítására a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól (DEDUVIZIG) öt mérnök vett részt árvízvédekezési feladatok ellátásában az EVÍZIG területén. A védekezést a Tisza folyó jobb parti, Tokaj alatti 08. 04. sz. fövédvonali szakaszán. három gátörjárásban (Tiszatardos 08. 04/5, Tiszadoh 08. 04/2 és a hozzá tartozó kocsordosi, taktakenézi gátőrjárás, Tiszaladánv 08. 04/6) hajtották végre közvetlen szakaszvédelem-vezetői irányítás mellett, november 9. és november 19. között. A tiszai vízrajzi mérőcsoportok munkájának megsegítésére, illetve a mérések folyamatossá tétele érdekében - szintén az OMIT utasítására - a DEDU VÍZIG vízrajzi méröcsoportja is kirendelésre került Szolnokra. A kiskörei térségben végeztek vízhozamméréseket a Tisza tó fő- és hullámtéri zsilipjeinél november 20-26. között. A mé-