Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
1. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata
8 Orl ùci I.-S iesztay К. Ivebb és legzártabb üledékes medencéje, amely sokszínű kultúrájú és fejlett gazdaságú népeknek ad a közös vízrendszerbe történetükkel is szorosan beágyazott otthont. Ebben a környezetben kell a hazai vízgazdálkodásnak a társadalmi-gazdasági elvárásokat arányosan és előretekintöen kielégítő megoldást találnia, és ugyanakkor a vízföldrajzi táj „közös dolgai rendezésében" a központi helyzetéből adódó kötelezettséget is vállalnia. 1. A vízgazdálkodás fogalomköre és korszakai A víz mind a természetben, mind a társadalomban az integrálás, a rendszer formálás és a hatás közvetítés közege. A természetben a víznek ezt az integráló szerepét a napsugárzás eredményeként kialakult légkörzési és vízkörforgási ciklusok tartják fenn, és a hozzájuk csatlakozó biogeokémiai anyagok útján teszik az élővilág tápanyag forgalmának kimeríthetetlen forrásává. A fenntartható gazdálkodás fontos tényezőjévé vált ökológiai folyamatokban a vízkörforgáshoz illeszkedő helyi vízháztartás teszi az éghajlati és talajtani tényezőket a növényállomány táplálójává, és kapcsolja be az így kialakuló öko-tájakat a bioszféra regionális és globális vérkeringésébe (/. ábra). Ezek a pozitív visszacsatolású kölcsönhatások alapozzák meg a környezet-gazdálkodásban a víz és az erdőállományok érdekszövetségét és sorsközösségét. A földtörténeti folyamatokban a vízkörforgás és az erdő egymást segítve hódították meg a földterületek belsejét: az erdő-növényzet sokszorosára növeli a víztartó és párologtató képességet, vagyis intenzívebbé teszi és kiterjeszti a szárazföldek belső vízkörforgását, ami viszont előfeltétele és segítője az erdők terjedésének. Ennek a folyamatnak fordítottjaként: a szárazföldek belsejének lassú kiszáradása az erdők igen jelentős mértékű kiirtásával kezdődött, a belső vízforgalom és a helyi vízháztartás átrendeződésével folytatódik és a sivatagok elönyomulásával fejeződik be. Ennek a nagytérségi és hosszú időtávlatú folyamatnak mozaikjaként az 1. ábra szerinti sokirányú kölcsönhatás azt is jelenti, hogy az ökológiai fejlődést megalapozó és irányító növényállomány előbb mindenben alkalmazkodik a helyi éghajlati, talajbcli és vízháztartási adottságokhoz; majd később lépésről-lépésre erősödő és táguló mértékben befolyásolja és saját igényeihez igazítja ezeknek az élettér tényezőknek az alakulását. Ezeknek a természet ingyen ajándékaként kapott ökológiai tartalmú szolgáltatásoknak a gazdálkodás értékrendjébe történő beillesztése a vízgazdálkodás módszertani megalapozásának egyik legfontosabb kérdése. Az egyéni és társadalmi szükségletek kielégítését szolgáló gazdálkodás elvi alapjait tekintve ugyanis értékváltoztatási tevékenységek rendszere, amelynek során természeti és gazdasági eszközöket módosítanak, illetve használnak fel. Az egyes eszközök felhasználásának mértékét és módját az szabja meg, hogy a gazdálkodók számára minek mennyi értéke van; milyen mértékű ráfordítást igényel megszerzése, mennyi a használati, valamint csereértéke. A hatékonyság, az eredményesség kritériumai minden gazdálkodási rendszerben arra ösztönöznek, hogy olyan arányban használják fel a szükséges eszközöket, amellyel a célt a legkisebb érték-ráfordítással lehet elérni. Ahhoz azonban, hogy bármely rendszer tartósan stabil maradjon, az szükséges, hogy ér-
