Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Szesztay Károly: Bolygónk életterébe illeszkedő gazdálkodás irányai és vízgazdálkodási vonatkozása

Bolygónk életterébe illeszkedő gazdálkodás irányai és vízgazdálkodási vonatkozásai 5 I A hazai ártéri gazdálkodás előfeltételeit és hatékonyságát a XVI. és XVII. században a török megszállás megszüntette, illetve korlátozta, majd a XVIII. és XIX. századtól kezdődően a piacra történő szemtermelés szabott gyökeresen eltérő elvárásokat és feltételeket a gazdasági fejlődésnek és a földhasználatoknak. Ezek eredménye lett a XIX. század második felében és a XX. század első évtizedeiben elvégzett nagyszabású ármentesítés, amely a főfolyókat szegélyező védgátak rendszerével megakadályozta az árterületek évenkénti, illetve gyakori elöntését. A vízgyűjtőterületek lefolyási viszonyaiban bekövetkezett változások miatt és főként pedig az árvizek szétterülését megakadályozó védőgátak hatásaként a XX. század folyamán a Tisza vízrendszerében az ártéri vízszintek igen jelentős (helyenként 2 métert is meghaladó) mértékben emelkedtek és a század végére egyre nyilvánvalóbbá vált. hogy az árvíz kérdés kezelése a védőgátak magasítása és erősítése mellett és helyett új megoldásokat és eszközöket kíván. így került sor az árvízi kockázat kérdéskörének új szemléletű vizsgálatára (Szlávik 2001) és a Vásárhelyi-tervnek a mai adottságok szerinti felülvizsgálatára és továbbfejlesztésére, ami a tiszai védőgát rendszert az árvízcsúcsok víztömegéhez és vízhozamához igazodó síkvidéki tározórendszerrel javasolja kiegészíteni. A Duna-völgy és a Kárpát-medence vízvidékeinek intenzív földhasználata, valamint a növénytermesztés területi igényének (a terméshozamok igen jelentős mértékű növekedésének köszönhető) csökkenése és az árvízkérdés tágabb szemléletű kezelése egyaránt napirendre tűzi a folyóvízi és az ártéri ökológia vízháztartási kapcsolatainak az elvi és módszertani alapokig visszanyúló vizsgálatát. Az ökológiai szemlélet általános irányzatként a folyóvízi és különösképpen az ártéri-hullámtéri lefolyási ciklus időtartamának növelését kívánja, aminek a folyócsatornázás, illetve az ehhez csatlakozó árapasztó víztározás és ártéri vízhasznosítás a leghatékonyabb vízgazdálkodásivízépítési megoldása. A természeti környezetbe illeszkedő életmód és gazdálkodás humán-ökológiai megközelítésében ezek az elvárások és irányzatok a civilizációk anatómiájának és egészségtanának tényezőit vázoló 3. ábra „természet" feliratú öszszetevöje felé fordítja a figyelmet és lényegében ennek szerkezeti és dinamikai kibontakozásához ad kiindulópontot és vezérfonalat. A gyors és lassú változású tényezők egymást kiegészítő szerepéről korábban mondottak rendszer-elméleti általánosításával, valamint a vízgyűjtők és az árterületek vízforgalmát alakító sokféle tényező csoportba sorolásának főbb kategóriáit kiválasztva az ökológiai folyamatok vízháztartási kapcsolatainak előtérbe helyezésére a 6. ábra szerinti koncepció-vázlat javasolható elvi kiindulópontul és vezérfonálul. A vázlat szerinti kategóriapárok a gyors és lassú változású tényezőket a légkörzés és a levegőburok esetében, a „hőmérséklet" és a „páratartalom"; a vízburok esetében, a „vízkörforgás" és a „vízkészlet halmozódás"; végül a szárazföldi élővilág esetében a „növényzet" és a „talaj" fogalomkörébe, illetve tényező-csoportjába sorolják. A 6. ábra szerinti fogalmi kategóriákból és tényező-párokból két főbb irányban célszerű közeledni a számszerű értéktartományokat és összefüggéseket kívánó gyakorlati kérdésekhez. Az egyik irányt követve analitikus irányzatú folyamatelemzéssel számszerűsíteni kell a gyors és a lassú csoportok összetartozó tényező-párjainak az adott területre és időszakra jellemző kapcsolatát. A továbblépés másik főbb irányában