Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
Megújuló energia és tápanyagok a szennyvíztisztításnál 501 Más a helyzet az említett iparágnak a szennyvízből fizikai úton eltávolíthatatlan, emulgeált fehérje anyagaival. A fehérjék nagyobb hányada csak fizikai-kémiai (vegyszeres) kezeléssel szeparálható a vízből. A szénhidrátok az oldhatatlan cellulózt kivéve ilyenkor is a vízben maradnak. A tömény cukros, keményítős vizek jelentik a kisebb gondot, hiszen a zsírokhoz hasonlóan, sőt azokénál még nagyobb sebességgel metanizálhatók. A cellulóz azonban csak igen kis mértékben bontható anaerob úton (Kárpáti 2002). A fehérjék biogázosításakor azonban az ammónium és kénhidrogén döntően a vízbe kerül. Tenziójuknak megfelelően (pH-tól függően) kisebb részük a gázfázisban is jelentkezik. Éppen az utóbbi miatt lehet szükség esetenként a biogáz kéntelenítése. Ez napjainkra in-situ is lehetséges, de általánosan alkalmazott a szulfid vas-sókkal történő kicsapatása is. a metanizációra gyakorolt toxicitás csökkentésére. Az utóbbi megoldás azonban további iszapszennyezést eredményez a szilárd maradékban. A folyadék rész elhelyezése nagy ammónium koncentrációja, terhelése miatt gond, amiért is Európa ilyen maradékokkal súlyosan terhelt térségeiben a trágyarothasztás iszapvízének az ammónium tartalmát további szennyvíztisztítással lényegesen csökkenteni kell (Piccinini 2003). A döntően városokba települt élelmiszerüzemek azonban ma meg a higiénés követelmények miatt adott távolságon belül (például az üzemben) szilárd hulladékaik, vagy iszapmaradékaik anaerob rothasztóját nem építhetik ki. A feladatot ezért bárkinek átengednék, legyen az trágya-biogáz üzem, kommunális tisztító iszaprothasztója, vagy célorientált biometanizáló külső vállalkozó is. A nitrifikáció/denitrifikáció meglehetősen drága. Az ammónia anaerob rothasztók iszapvízéből szeparáltan történő eltávolítását ugyanakkor a gyakorlat még nem alkalmazza, sem a trágya, sem a lakossági szennyvíziszap rothasztásánál. Az előzőt hazánkban azért, mert az egyetlen nyírbátori üzem kivételével nem is működik még ilyen telep, az utóbbi azért, mert az elsődleges aerob tisztítósoraik még úgy-ahogy alkalmasak a megfelelő nitrogéneltávolításra, vagy legalább is nem, vagy nem jelentősen büntetik őket a túlszennyezésért. Az élelmiszer-feldolgozó iparok (hús, tej, gyümölcs, és egyéb konzerv, üdítő, bor, sör, keményítő, stb.) szennyezőanyagainak egy részét, a fizikai, vagy fizikai-kémiai előtisztítás után is a szennyvízben maradó hányadát, hazánkban általánosan a lakossági szennyvíztisztítóknak kell eltávolítani a szennyvízből. Ilyen tekintetben ezért az élelmiszeripar és a lakosság szennyvíztisztítása szinte minden országban szervesen összekapcsolódik. Az említett iparágak szennyvíz előtisztításánál keletkező szennyvíziszap biometanizációját is nálunk szükségszerűen a lakossági szennyvíztelepek anaerob rothasztói biztosíthatják. A kicsapó-szerekkel bevitt fémszennyezés azonban ezeknél iszapszennyezést jelent, elhelyezési problémákat generál (nehézfém tartalom). A vegyes iszapmaradékoknak a mezőgazdasági elhelyezése ma már mindenütt fokozottabban korlátozott. A legfőbb gond valamennyi rothasztásnál szükségszerűen a fehérjékből (szennyvíziszap fehérjéiből is) a rothasztóban keletkező ammónium. Ez a kommunális tisztítók iszapjainak rothasztásánál az iszap elősűrítésétől függően 0,5-1,5 kg/m 3 koncentrációban lesz az iszapvízben. Ipari fehérjehulladék cg; áttes metanizációjakor a többszörösére is nőhet. Ez ugyan ritkán okoz ammónium toxicitást a rothasztókban (kellő adaptáció), az iszapvíz visszaforgatásával azonban a
