Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

482 Sipos Gy.-Kiss 7

.

" korrigáltuk. A légifotók 1951, 1981 és 1991-ben készültek A legfrissebb változásokról a 2002-ben végzett GPS-es méréseink szolgáltattak adatot. 2.3. Dendrológiai felmérés Az apátfalvi zátony- és szigetrendszer két szigetén végeztünk a fák életkorára vonatkozó vizsgálatokat. A felmérés eredményeként a szigetnövekedés mértékére és a főbb változási periódusok idejére következtethettünk. Ennek a módszernek az alkalmazását az indokolja, hogy a nyár- és fűzfák a középvíznél magasabbra emelkedő, a szigetekhez kapcsolódó zátonyokat már a képződésüket követő első vegetációs periódusban elfoglalják (Gurnell et al. 2001), ezáltal jól jelzik mikor volt nagyobb volumenű akkumuláció. A szigeteken egy-egy hossz-szelvény és a rá merőlegesen, egymástól 15 m távolságra felvett keresztszelvények mentén egyenletes lefedettséget szem előtt tartva minden fából mintát vettünk. Kézi fafúróval a fákat I m magasságban megfúrtuk. A fúrt magokat sztercomikroszkóp alatt értékeltük. Mivel a famintákat 1 méteres magasságban vettük, értékeléskor megtelepedésük időpontjaként 2 évvel korábbi adatot vettünk figyelembe (Kallmann et al. 1999). 3. Eredmények 3.1. Az apátfalvi zátony- cs szigetrendszer 3.

1.1. A geomorfológiai térképezés eredménye. Az apátfalvi zátony- és szigetrendszer hossza 2001-ben 800 m, legnagyobb szélessége 175 m, vízfelszín feletti területe kisvízkor hozzávetőleg 0,09 km

: volt. amely 2003-ra közel felére csökkent (azonos vízállás mellett). Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a folyó sodorvonala áttevődött a bal partról a szigetek közé (3. ábra). A mérések alapján megrajzolt geomorfológiai térkép hűen tükrözi a rendszer morfológiai összetettségét és formagazdagságát (3. ábra), amely jelentős változásokon ment keresztül. Ennek egyik leglátványosabb kifejeződése a 2001-ben megfigyelt markáns zátonyformák eltűnése 2003 nyarára. A terület meghatározó formáinak a rendszer vázát képző öt sziget tekinthető (számozásuk folyás irányban), amelyek nagyvízkor a Maros vízszintje fölé emelkednek. Ezt bizonyítja a szigeteken található diverz ártéri növénytársulás (különböző fűzfajok, ezüstnyár, vadszőlő, stb.). A szigetek folyamatos alakulását, vándorlását a felső végeken megfigyelhető leszakadásos, eróziós formák, valamint az alsó végekhez legyezőszerűen kapcsolódó fonatos zátonyok (Balogh 1991) is jelzik. Ezek a zátonyok a sodorvonal áthelyeződése miatt 2003-ra zömében eltűntek, csupán a második sziget oldalában találhatóak meg az eredeti formák maradványai. A szigetek tetején folyóhát jellegű formák és homokfoltok mutatják a kivételesen nagy árvizek építő munkáját. A negyedik sziget tetején keresztirányú eróziós nyomok is felfedezhetők. Ezeket a második sziget mellékágából érkező, a negyedik szigetnek ütköző áramlatok vizei hozták létre, amelyek árvízkor valószínűleg átcsaptak azon. A szi-