Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
3. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
476 Rákóczi László köztudott, hogy az UNESCO már 1990-ben javaslatba hozott egy hasonló nemzetközi kutatást „Kék Duna Projekt" néven, azonban az a balkáni háborús események miatt lekerült a napirendről. Az osztrák javaslatot Scheuerlein professzor röviden ismertetett előadása tartalmazta. Szlovák résztvevő hiányában a magyar javaslat a Dcvény és Mohács közötti Duna-szakaszon az elmúlt két évtizedben végzett, részben a Felső-Duna elterelésével kapcsolatos, részben közös érdekű, valamint a kizárólag magyar célokat szolgáló mérési és kutatási munkákat sorolta fel. Kiemelte a Duna menti Országok Hidrológiai Együttműködése keretében „A Duna hordalékjárása" címmel kidolgozott monográfia kiegészítésének szükségességét az 1985 óta mért adatokkal. Másik kiemelt témacsoport a VITUKI által a 90-es években magyar-holland együttműködéssel végzett hajózási és környezeti hatástanulmány, továbbá a gemenci ágrendszer revitalizációja érdekében nemrég befejezett interdiszciplináris kutatás. A belgrádi „Jaroslav Cerni" Intézet a Duna alsó szakaszán kíván további beható tanulmányokat folytatni, lehetőleg az ISI keretében. Amennyiben az UNESCO jóváhagyja a Duna-medence vizsgálatára vonatkozó elképzelést, 2004 májusában nemzetközi kerekasztal megbeszélést hívnak össze Belgrádban a feladatok összehangolására. Románia a román-bolgár közös szakasz és a Duna-delta kutatását vállalta. A vita során az ISI jelenlevő tanácsadó tagjai hajlani látszottak a Duna-medence elfogadására nemzetközi mintaterületként és azon olyan „Pilot Project" (első tanulmányterv) kidolgoztatására a következő három évben, amely mintául szolgálhat a világ más nagy folyórendszereinek hasonló feltárásához. A ISI Tanácsadó Bizottságának feladata tehát a soron következő ülésen, hogy mérlegelve más javaslatokat, köztük bizonyára a SedNet véleményét is, állást foglaljon az elsőnek kutatandó folyómedence kiválasztásánál, javaslatot tegyen a koordináló országra és a végrehajtáshoz szükséges keretösszegre nézve. A végső döntést az IHP Tanácsa előreláthatóan 2004 nyarán hozza meg.