Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)
1. füzet - Orlóci I.-Szesztay K.: A vízgazdálkodás anatómiájának vázlata
24 Orl ùci I.-S iesztay К. 4. Társadalmi-gazdasági elvárások és természeti adottságok a hazai vízgazdálkodásban A társadalmi és gazdaságpolitikai elvárások szintjén a vízgazdálkodás célja a vizek használatának gyarapodása során kialakult ellentmondások, társadalmi feszültségek feloldása. Indítéka közvetlenül kapcsolódik a fenntartható fejlődés eszméjéhez. Jelesül olyan igénykielégítési mechanizmus kialakítása a feladat, amelynek alkalmazásával lehetővé válik a vizek élettér alakító és emberi szükségleteket kielégítő szerepének fenntartása a jövőbeni társadalom számára. A vízgazdálkodás szerves eleme a környezetgazdálkodásnak, és mint a gazdaság bármely más ága, szükségletek kielégítését szolgáló tevékenység. Önálló ágazatként kezelését lehetővé és indokolttá teszi az, hogy a céljait meghatározó társadalmi igények jól elkülöníthetők, és a gazdálkodás tárgya egyértelműen meghatározott eleme földrajzi környezetünknek. A természeti tényezők az ember szükségletei, valamint a kielégítésükre rendelkezésre álló ismeretek illetve technológiák révén válnak a gazdálkodás tárgyává. A vizek, a vízfajták két módon játszanak szerepet a társadalom életében. Egyfelől, az élettér meghatározó tényezői és ökológiai hatásaik révén közvetett szerepük van az ember életkörülményeiben. Másfelől, közvetlen a víz szerepe az anyagi szükségletek kielégítésében és az élet-, illetve a vagyonbiztonságban. A készletté, illetve kockázati tényezővé válás az anyagi javak növelésének igényétől vezérelve, valamint a természeti adottságoktól független életmód megteremtésére törekedve a tudomány és a technológiák differenciált fejlődése során tájanként és gazdálkodási korszakonként változatosan alakul ki. A kategóriák történelmi változásának egyik jellegzetes példája az árvíz, ami a megtelepedést kizáró tényezőből a folyami civilizációkban a gazdasági növekedést meghatározó készletté, majd az ipari társadalmakban számottevő kockázattá vált. A fejlődés során az új tudományos ismeretek és technikai eszközök megteremtik a vízkészlet sokféle hasznosításának és a kockázatok csökkentésének lehetőségét. Az újabb és újabb vízgazdálkodási technológiák bővítik a vízkészlet „termékválasztékának" körét, és növelik a készlet mértékét. A víz iránti szükségletek már a naturális gazdálkodásban is meghaladták a természeti lehetőségeket, és az árutermelés korszakában a vízkészlet korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrássá vált. És bár a „vízgazdálkodás" termékei, a víz különféle igénybevételének hasznai egyre inkább árujelleget öltenek, a felhasznált, vagy elhasznált erőforrás értéke a meder és a víz forgalomképtelensége miatt nem része a „termelési", „szolgáltatási" költségeknek. A gazdaság fejlődésével együtt járó fontos változás, hogy a napjainkban a vízkészlet korlátozottsága elsősorban már nem mennyiségi, hanem minőségi jellegű. Korábban a víz- és területhasználatok ténylegesen a víznek, mint különböző használati értékek hordozójának mennyiségét csökkentettek (illetve kedvezőtlenül módosíttatták időbeliségét), és okoztak lokális, vagy kistérségi vízhiányokat. A tudományos—műszaki forradalmat követő termelési és életmódbeli változások a vízkészletek minőségéhez
