Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

2. füzet - Juhász E.: Magyarország vízi közmű ellátása

200 Juhász Endre sen 90 helyen állítanak elő komposztot, mely további 29,1% iszap hasznosítását jelenti, azaz a termőföldön - tonna szárazanyagban kifejezve — 43,5% (75,2 ezer t.) került vissza a természeti körfolyamatba. A szakszerű depóniák kialakítása egyre költségesebb. A települési szilárd hulladékokkal való együttes elhelyezés („vegyes lerakók") a szigorodó előírások következtében napról-napra nehezebb. Az előírt min. 25%-os szárazanyag tartalom, valamint a metánt képző szerves tartalom fokozatos csökkentésének kényszere az iszap'vegyes lerakókban történő elhelyezését rövidesen el fogja lehetetleníteni! 2002-ben összesen 249 lerakóba szállítottak iszapot (-81,6 ezer t.) mely a keletkezett iszapmennyiség 47,2%-a. A maradék 9,3% „egyéb" helyen „tűnik el". (Itt jegyezhető meg, hogy hasonló elhelyezési nehézségekkel küzdenek az ivóvíztisztító müvek is, melyeknek a technológiai folyamatok során eltávolított—mérgező anyagnak minősülő — mangán, arzén, stb. iszap elhelyezését kell megoldani.) A 2001-ben végzett felmérés szerint a vízi közművagyon értéke kereken 3 ezer Mrd. Ft. (-11,5 Mrd. euro), mely 2/3-1/3 arányban oszlik meg az ivóvizes és szennyvizes szakágazat között. A közszolgáltatást 1990 előtt 33 vállalat látta el, ma a vagyont közel 400 „ vállalkozás " üzemelteti. A fragmatizálódás azonban - sajnos - még mindig folytatódik. A fejlettnek tekintett országokban 1 millió fő fogyasztóra 2-3 vállalat jut, addig nálunk ez a szám 24 körül van. Az önkormányzati önállóság megsértése nélkül ki kell jelenteni, hogy feltétlen szükséges az üzemeltetők integrálása. Számos korábbi tanulmány foglalkozott az integrálás kérdésével, melynek végső kicsengése általában a 8-10 egységre való csökkentést találta ideálisnak. Az egyéni érdekek és törekvések ezt a helyeselendő javaslatot aligha engedik kényszer nélkül, „spontán" érvényesülni. A szakterület korábbiakban nagy ívű kutatás-fejlesztése gyakorlatilag elsorvadt. A külföldi érdekeltségű nagyobb vállalatok, — melyeknek zászlóvivő tevékenységet kellene betölteniük - kutatásra nem fordítanak pénzt, a kisebb cégeknél lévő innovációs tevékenységek pedig kellő koordináció hiányában nem is tudnak kibontakozni. Az egyéni érdekek fölébe kerekedtek az ismeretek általános gyarapításának annak ellenére, hogy a gépi adathordozók dinamikus elteijedésével a lehetőségek rendelkezésre állnak. A fenti megállapítástól függetlenül megemlítendő, hogy mind az ivóvíz-, mind a szennyvíztisztítási technológiák területén a membrán technológiák jövőbeni szerepét, mely az eddigi gyakorlat áttörésével — minden bizonnyal — a háttér ipart és a szakemberek eddig bevált és alkalmazott gyakorlatát átértékelésre fogja kényszeríteni. A vízellátással és szennyvízelvezetéssel főágazatként foglalkozó közép és felsőfokú oktatási intézményeink évente több mint 150 főt adnak a szakterületnek. A komplex technológiai képzés tulajdonképpen csak három felsőfokú intézményre korlátozódik. Ezeknél erőteljes igény jelentkezik a posztgraduális képzésre is. A friss szakemberekről alkotott vélemény — a gyakorlat visszajelzése alapján —általában jónak tekinthető. Ez az - oktatási feltételekre való tekintettel — az oktatók dicséretére szolgál. Sajnos az intézmények anyagi problémái miatt hiányoznak a korszerű - szinten tartott — oktatási eszközök, emellett még a tankönyvek és jegyzetek szerzői díjai is olyan alacsonyak, hogy megírásukra nincs vállalkozó.