Vízügyi Közlemények, 2003 (85. évfolyam)

1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

Vízügyi Közlemények, LXXXV évfolyam 2003. évi 1.füzet HULLÁMTÉRI ENERGIAERDŐK LÉTESÍTÉSE FELKAI BEÁTA OLGA Magyarország a területének több mint 20%-át kitevő folyóvölgyi, és a 10%-át megközelítő kisvízfolyások menti árterületével a jelentős árvízi gondokkal küzdő országok közé tartozik. Az ország árvíz-veszélyeztetettségét alapvetően meghatározza, hogy a Kárpát-medence legmélyebb részén fekszik, zömében sík területü, ezért a környező hegyvidéki vizgyüjtökről, a Kárpátokból és az Alpokból érkező, nálunk torlódó árhullámok ellen gyakran szükséges védekezni. Magyarországon a középkorban az árvíz nem volt tennészeti katasztrófa, vagy olyan méretű veszély-tényező, mint a XIX. század óta napjainkig. Abban az időben a folyók a széles, nyílt ártereken szádon, a mainál lényegesen alacsonybak árvízszintek mellett vonultak le. A nagyon gyér lakosság (a középkorban az ország síkvidékein 5-7 fő/km

2) folyók menti magaslatokon telepedett le és a helyi adottságokhoz jól alkalmazkodó ártéri gazdálkodást folytatott (Szlávik 1999). Ártéri gazdálkodásnál az ember együttműködött a folyó természet adta lélegzésével, áradás-apadásával. Az árteret jellegének megváltoztatása nélkül vonta müvelés alá. Az ártér magasb részein gonaféléket termesztett, a mélyebb részeken, a legelőkön, állatokat tenyésztett. Tehát nem olyan növényi kultúrák meghonosítására törekedett, melyek természetes körülmények között az ártéren elpusztultak volna. A gazdálkodás emellett nem egy-egy növényre, hanem növénytársulásokra irányult, és az esetek többségében annyit jelentett, hogy az ember a vadon tenyésző növényeknek és állatoknak lehető legjobb létfeltételeket biztosított. Jellemző tevékenységnek számított: a halászat, a rideg állattartás, az erdőgazdálkodás és a gyümölcstermesztés. Tudatos vízrendezésről már ebben az időszakban is beszélhetünk. A tevékenység eredményei például: az árkok, sáncok, a malomgátak és a fokok. A Tisza-völgy gyér lakossága egészen a XVIII. századig az ártéri viszonyokhoz alkalmazkodva élt, és igyekezett kiküszöbölni azoknak az emberre és a természetre egyaránt káros hatásait. Gazdája volt a vidéknek, és nem tulajdonosa. Az ország lakossága 1720-1785 között egész Európában egyedülálló ütemben fejlődve mintegy 4 millióról 8 millióra nőtt (

Ihrig 1973). A társadalmi-gazdasági fejlődés feltételeit nagyrészt a vízi munkálatok biztosították. A XIX. század közepétől a fő cél mindenütt az ármentesítés volt. A csckcly esésű középszakasz jellegű és szélsőséges vízjárású folyók lefolyási viszonyainak javítását a túlfejlett kanyarulatok átvágásával, a folyószakasz hosszának lerövidítésével — ennek következményeként az esések megnövekedésével — a levonulások megA kézirat érkezett: 2003. V. 9. Felkai Beáta Olga oki. gazdasági agrármérnök, Szent István Egyetem, Gazdaságelemzési és Módszertani Intézet, Ph.D. hallgató, Gazdálkodási és Szervezéstudományi Doktori Iskola.