Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)

1. füzet - Szilágyi Endre: A beszivárgás vizsgálata a Zala-vízgyűjtőn

80 Szilágyi Endre talajfelszín 10,OH -l (--150 100 50 Párolgás (mm) 1. Talajviz-háztartási jelleggörbék 1 50 100 Beszivárgás (mm) 3. Felszínközeli geológiai áttekintés Az 1. ábra szerint a felszíni kőzetfajták nagyon eltérő talajvíztáplálást tesznek lehetővé, célszerű ezért röviden összefoglalni a felszínközeli geológia számunkra érdekes ismereteit (Adám et al. 1975, valamint a Magyar Állami Földtani Intézet 1:200 000 mértékarányú földtani térképei). A Zala-vízgyűjtő jelentős részén (ez nagyrészt a Kemeneshát és a nyugat-zalai dombság) a felszínközeli felsőpannon agyagos-homokos rétegsorra a pliocén vízfolyásrendszer (Ős-Duna, Ős-Rába, által szállított kavics és/vagy folyóvízi keresztrétegezett homok települ. Ez a bal parti vízgyüjtőrészen az eredettől a Nádas-patakig tart, a jobb parti vízgyűjtőn az eredettől a Felsö-Válicka bal partjáig valószínűsíthető (2. ábra). Mindkét kőzet jó vízvezetö, vastagsága változó, helyenként elérheti a 10-20 m-t is. Ezeket az üledékeket vályog fedi le. Ez a terület kisebb-nagyobb részein lepusztult és az alatta lévő kavics vagy homok a felszínre került. A Felsö-Válicka jobb partjától a Kiskomáromi-csatornáig, illetve a Zalaszentgróti-pataktól Balatonhídvégig (a kelet-zalai dombság területén) a felszíni kőzet a lösz, a vályogos vagy homokos lösz. Ahol ez lepusztult, a pannon homok van a felszínen. Gyakori, hogy a dombtetőkön már homok található, a domboldalakon és a domblábaknál az eredeti vagy áthalmozott lösz van. A Zala-Somogyi-határárok és a Marótvölgyi-csatorna vízgyűjtője már Belső-Somogy tájegységbe tartozik és mind geológiailag, mind geomorfológiailag lényegesen eltérő az előbbiektől. A terület nagy részén a homok a felszínen lévő kőzet. Csak a keleti határon találunk ismét löszt a marcali háthoz tartozó vízgyüjtőrészen.