Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
4. füzet - Kocsis Árpád: Vízgazdálkodási munkálatok a Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén (1932-48)
556 Kocsis Árpád 3. Vízügyi munkálatok és fejlesztések 1920-ig A társadalmi—gazdasági fejlődés a XIX. század első felében magával hozta azt a nagy területfejlesztést, ami a közlekedéshálózat, településfejlesztés- ár- és belvízvédelem kiépítésében valósult meg. Első lépésként 1846. augusztus 3-án Debrecenben tartott érdekeltségi naggyülésen a Felső-Tisza területén kilenc árvédelmi és vízrendezési társulat megalakítását határozták el, köztük a Bereg megyei Tiszaszabályozó Társulatot. A költségeket államsegélyből, tekintélyes részét a só árának felemeléséből, az érdekeltségi hozzájárulásból és természetben kivetett közmunkából tervezték fedezni. A Vízszabályozó és Armentesítő Társulat (Fejér-Koltay 1992) 1847-ben 19 500 kh Bereg megyei (112,13 km 2) területen alakult meg, majd 1890-ben Szernyei Vizrendezó, Armentesítő és Belvízszabályozó Társulatként 190 568 kh (1096,28 km 2) területre bővült. A felmérések után a munkák gyorsan megindultak, elsősorban a Tisza és Latorca töltésépítésekkel, a költségek emelkedtek, a Társulat 1882-ben csődbe jutott és 1883 tavaszán kormánybiztos irányítása alá került. A kormánybiztos 1883. augusztus 16-ára hívta össze a közgyűlést, ismertette a Társulat új programját, melynek keretében előirányozták a Latorca új védőtöltésének, — két tiszai és egy Laío/ra-zsilip, — valamint a Tisza töltéseinek az 1881. évi árvízszint fölött 1 m-es biztonságra való kiépítését, továbbá a mély területek belvízrendezésére összesen 2,3 millió korona kölcsön felvételét szavazták meg. A munkák a Tisza töltéseinek építésével 1884-85 között kezdődtek, egyidejűleg megkezdték a geodéziai felvételeket az ártéri (ún. „pöttyös") lapok elkészítését, ezek 100 öles (189,6 m) hálózatban tartalmazták az ártér magassági adatait. Ezek alapján történt a társulati adó kivetése. Ez a nagy geodéziai munka 1886-ra befejeződött. A Latorca-töltés építése 1886-88 között történt meg, de közben egészen 1892-ig dolgoztak a Szernye, Vérke, Szipa és Csaronda, valamint a mellékcsatorna-hálózat, a hozzátartozó zsilipek kiépítésén, hogy a mocsaras területekről a belvizek levezetését meggyorsítsák. Még folytak a munkák, mikor az 1888-as tiszai nagy árvíz újra átszakította a gátat és a töltéseket magasítani kellett. A Tisza Csap-Vári szakaszának töltésezésével a Tisza árvizei megemelkedtek. Csapnál 3,5 m-rel lettek magasabbak a Latorca egyidejű árvizénél. Ennek az lett a következménye, hogy a Szernye, Vérke-Csaronda csatornák vizei a tiszai árvizeknél nem tudtak a Tiszába lefolyni, ezért az ún. Abogya-éren keresztül árapasztó csatornát építettek a Latorcába való jobb lefolyás biztosítására. Ez nem volt elegendő, a további fejlesztés során szivattyútelepek kiépítésére is szükség lett. Az árapasztó betorkollásánál a Latorca bal parti töltése még nem épült ki, ezért mintegy 29 000 kh (166,80 km 2) terület mentesítésére később került sor. A Szernye-mocsár (1. ábra) északkeleti részén, Munkácsnál pedig az a nehézség jelentkezett, hogy az addig végzett csatomázások eredményeként az alul fekvő területeken, főleg Szalóka-Eszeny-Dobrony térségében a belvizek gyorsabban gyűltek össze, ezért követelték, hogy a felsőbb területeken tartsák vissza tározókba a belvizeket, vagy — a Lónya-Eszenyi-csatorna közvetlenül a Latorcába való bevezetésének mintájára - Munkácsnál is vezessék be a Kerepec-patakot a Latorcába. A javaslatnak
