Vízügyi Közlemények, 2002 (84. évfolyam)
1. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók
148 Pulai J.—Kárpáti A. haladó ammónium és oxidált nitrogén eltávolítására szükséges. Az utóbbi megoldás azonban jelenleg még csak nagylaboratóriumi méretekben került kiépítésre. Esetében a csak nitritig történő oxidációt nem a pH, hanem a nagyobb hőmérséklet Nitrobakter fajokra gyakorolt gátló hatása biztosítja. Igen kényes szabályozási kérdés az első reaktorban a pH beállítása is. Ezt kommunális iszaprothasztók iszapvize esetében annak összetétele eleve biztosítja. Más szennyvizeknél további szabályozásigény is jelentkezik. Megfelelően nagy befolyó víz ammónium koncentráció esetén a reaktor közvetlen átfolyású egységként is működtethető. Kisebb ammónium koncentrációnál bizonyára szükség lesz valamilyen rögzített filmes, elárasztott rendszer kiépítésére. Napjainkig csak a mezofil hőmérséklet tartományban vizsgálták az első lépcsőt, ahol a hőmérséklet biztosította a nitrit oxidáló Nitrobacter fajok kimosódását. A második reaktor esetében ugyancsak fontos a megfelelő vízhőmérséklet. A biomassza szaporodása ennél a lépcsőnél még lassúbb, ezért laboratóriumban is csak a rögzített filmes, fluid-ágyas technika bizonyult megfelelőnek napjainkig. Különös jelentősége van ebben a lépcsőben a lebegő állapotú iszaprész visszatartásának is, ami speciális ülepítő zóna kialakításával oldható meg (Jetten et al. 1997, Hellinga et al. 1997). 3. Szabályozási igény A szabályozás igénye valójában a tisztítóba érkező szennyvíz toxicitásának ellenőrzésével, s az ilyen hatású vízáramok kizárásával, kiegyenlítésével, kisebb áramban történő visszavezetésével, tehát a lökésszerű toxikus hatás tompításával kezdődne. Erre a tisztítóink azonban egyáltalán nincsenek berendezkedve. Azért van ez így, mert a közcsatorna határértékek elvileg ezt a káros hatást minimalizálják. Mint a fentiekből adódik, a kisebb szabályozás igényt a kommunális szennyvizek tisztítása igényli. Ezeknél napjainkban általánossá kezd válni a levegőztetés szabályozása. Ez azt jelenti, hogy megfelelő oxigén szondával mérik a medencében levő folyadék oldott oxigénkoncentrációját, és azt igyekeznek két határérték között tartani. Ezt a tartományt rendszerint 1,5—2,5 g 02/mr koncentrációk közéállítják be. Az alsó érték a nitrifíkálók megfelelő sebességgel történő szaporodásához elengedhetetlen. A felsőt értéket ugyanakkor az oxigénátadás hatékonyságának javítására, s ezzel az energiafogyasztás minimalizálására, amennyire csak lehet, igyekeznek csökkenteni. Olyan szennyvizek esetében, ahol nitrifikációra nincs szükség, a medence oxigénszintjét jóval kisebb értéken lehet tartani (Kárpáti 1998b). A szabályozás következő lehetőségét azt követően kellett csak az ilyen rendszerekben alkalmazni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a denitrifikációhoz a szerves tápanyag egyre kevesebb a kommunális szennyvizekben, s a heterotróf mikroorganizmusoknak az autótrófok nitrifikációjával párhuzamos történő szerves tápanyag fogyasztása is számottevő KOI, vagy BOI veszteséget jelent a denitrifíkáció tápanyag igényével szemben. Mind a térben, mind az időben ciklikus eleveniszapos rendszereknél jelentős lehet ezért az oxigénbevitel mindenkori ammónium koncentráció alapján történő szabályozása. Ha nincs ammónium a rendszerben, a bevitt oxigén kizárólag a szerves szén oxidációjára fordítódik, ami felesleges tápanyag pazarlás.