Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

1. füzet - Szesztay Károly: Vízgazdálkodás és tájfejlesztés a környezeti válság globalizációjában

60 Szesztay Károly séges információk, értékek és anyagok áramlását, és - az intézményi szabályozás keretei között - ez jelöli ki a hatékony (nyereséges) termelés határait és feltételeit. Magát a fizetőképes keresletet a mindenkori piaci árrendszer határolja körül, vagyis a rendszer működését és fejlesztését érdemlegesen csak a piaci árakban és az azt kiegészítő intézményi szabályozásban (adók, védővámok, támogatások, biztosítási rendszer, stb.) megjelenő tényezők és szempontok irányíthatják. Ez azt jelenti, hogy az „Erőforrások és készletek", illetve a „Természeti környezet" alrendszerben csak a pénzértékben és pénzforgalomban számon tartott elemek és adottságok válnak döntési tényezővé. A hidroökológiai adottságokat tehát a rendszer jórészt a természet ingyen ajándékaként veszi tudomásul, és az ezeket érö hatásokat a hatékonyság szempontjából mellékes és járulékos „externalitások" közé sorolja. A talajt, az éghajlatot és a vízviszonyokat érö externalitásokat a vízháztartási folyamatok azonban időben és térben (a tájökológiai egységek és a vízgyűjtőterületek egészében) továbbviszik. Ilyen módon gyakorta olyan hatásmechanizmusok alakulnak ki, amelyek előbb-utóbb a talaj épségét és termőképességét károsítják, vagyis az externalitásokat a rendszer szempontjából internalizálják és a hatékony termesztés lehetőségeit fokozatosan szűkítik, esetenként teljesen meg is szüntetik. A különböző gazdasági, emberi tevékenységek környezeti hatásának mérlegelésénél ennek a visszacsatolásnak a léte, illetve hatékonysága alapvető fontosságú kritérium. A növénytermesztéssel ellentétben ugyanis ennek kialakulására sem az ipar, sem a közlekedés esetében általában nem lehet számítani. Ugyanakkor a víz és terület felhasználások jogi és közgazdasági szabályozásával hatékony visszacsatolást lehet létrehozni. A fenntartható fejlődés feltételeit keresve, mindenek előtt arra a kérdésre kell választ adni, hogy vannak-e a természetes tájak fejlődésének olyan általános rendszeralkotói és folyamat irányítási irányzatai (stratégiái), amelyek párhuzamba állíthatók a piacmechanizmus által kialakított gazdasági rendszer sajátos vonásaival? Lehet-e az összehasonlító párhuzamok és elemek alapján irányelveket és támpontokat találni a társadalmi-gazdasági fejlődés jövőbeli kilátásai és feltételei tekintetében? Ezekre a kérdésekre próbál vázlatos választ adni a II. táblázat, amelyiknek felső része általánosságban, alsó része pedig a növénytermesztésre irányulóan hasonlítja össze az ökológiai és a művi rendszereket. A természeti és ipari—termelési rendszerek közötti legsarkalatosabb különbségek magából a rendszer alakítási és a folyamatirányítási tevékenység közötti belső kapcsolat jellegéből fakadnak. A természeti (éghajlati, ökológiai, folyóhálózati) rendszerek esetében a rendszer szerkezetét és paramétereit a bennük lejátszódó folyamatok kisebb-nagyobb mértékben mindig befolyásolják, módosítják, vagyis a rendszerformálás és a rendszer-„használat" (folyamatirányítás) között szerves kapcsolat és aktív kölcsönhatás alakul ki. Ezzel szögesen ellentétes a piaci indítékokhoz igazodó termelési, szolgáltatási és fogyasztási rendszerek stratégiája (valamint a felvilágosodásnak a görög hagyományokhoz visszanyúló és a maga idejében az emberi fejlődés új korszakát megnyitó teljes gondolat világa) amelyben a tevékenység (gondolkozás)