Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)
4. füzet - Nagy István-Schweitzer Ferenc-Alföldi László: A hullámtéri hordaléklerakódás (övzátony)
544 Nagy I,— Schweitzer F.— Alföldi L. A szabályozást követő ellenőrző mérésekről szóló beszámolók elsősorban a meder változékonyságot vizsgálták (.Fekete 1911, Farkas 1915, Félegyházi 1929). és nem fordítottak különösebb figyelmet a hullámtér vizsgálatára. Ezekben a jelentésekben nem találunk leírásokat, vagy akárcsak megjegyzéseket is a hullámtér szerepéről és annak változásáról. Cholnoky (1934) óvatosan hívta fel a figyelmet arra, hogy szabályozás nélkül a hordalék lerakódás az egész ártérre kiterjedt, ezért nem okozott érdemleges feltöltődést. A gátak közé szorított folyók esetében azonban, különösen „a rendetlenül vezetett gátak" között érdemleges feltöltődés előfordulhat. A szolnoki, debreceni, és nyíregyházi VIZIG-ek sorra jelezték, hogy egyes szük hullámtereken elég nagy 1—1,5 m-es feltöltések voltak észlelhetők. A hullámtéri lerakódások származhattak még az átmetszések idejéből, amikor a gyorsan fejlődő vezérárkok eróziója folytán jelentős hordaléktöbblet képződött. Egyébként a feltöltődésekben nincs semmi meglepő, mert a Tisza árvízvédelmi töltéseinek vonalazásáról az első pillanatban megállapítható, hogy a folyó hosszának legnagyobb részén nem felel meg a folyószabályozási elveknek és könnyen kijelölhetők azok a szakaszok, ahol durva eltérések vannak (Károlyi 1958). Maga a hullámtér felszíne sem egyenletes. Ennek ellenére alig találunk megjegyzéseket a hullámtéren belüli morfológiáról. A hullámtéri lerakódás a változatos morfológiából következően eleve nem egyenletes. A lerakódás először akkor következik be, amikor az árvíz kilép a mederből és néhány tíz vagy száz méter szélességen a lebegő hordalék zöme kirakódik. Ebből következően a part mentén általában néhány méter magas domborulat húzódik, amit egyesek parti gátnak, a földrajzosok övzátonynak neveznek. Ismeretes, hogy 1776-ban még a szabályozás előtt mérnöki segédlettel zárták el a Mirho-fokot és ezzel biztosították hogy átlagosnak számító visszatérő árvizek ne öntsék el a nagy hullámtéren lévő földjeiket (Lászlóffy 1982). Ez a gyakorlat a későbbiekben oda fejlődött, hogy a nyári gátakkal először többnyire a fokokat zárták el, amivel a kisebb áradásokat a töltésezés után is mederben tudták tartani. Az övzátonyoknak tehát nem elhanyagolható szerepe lehetett az árvizek levonulásában és minden bizonnyal ma is befolyásolják a hullámtéri áramlási, következésképpen a lerakodási viszonyokat. Megfigyelések sokasága hívja fel a figyelmet a hullámtéri lerakódásokra, zátonyképződményekre. A VITUKI Rt. hidraulikai laboratóriumában különböző célból végzett kisminta kíséreltek során a parti kirakodás kanyarulati zátony, vagy teljes övzátony képződés mindig bekövetkezett. Legutóbb a Szeged környékére (Tápé) tervezett híddal kapcsolatos kisminta kísérletek és helyszíni bejárás során az övzátony képződés törvényszerűségei jól felismerhető voltak. A nyilvántartási keretszelvényekböl kimutatható felmagasodások a hullámtereknek csak kis részét érintik, ebből Károlyi (1960) azt a következtetést vonta le, hogy az övzátony hatása lényegesen kisebb, mint a vízszintsüllyedésekből kimutatható medermélyülés. Ezeknek tehát árvízszint emelő hatásuk nincs (3. ábra). A 3. ábra arra is felhívja a figyelmet, hogy a Tisza-meder éle a két oldalon gyakran nem azonos magasságú, amiből az is következik, hogy a hullámtér két oldalán nem egy időben ill. nem azonos árvízszint mellett ömlik ki a víz. Lassan emelkedő áradásnál az alacsonyabban fekvő meder élen kiömlő víz 1—1,5 m szintkülönbségig csak az egyik oldali hullámteret veszi igénybe és az sem ritka, ami-
