Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Rövidebb tanulmányok, közlemények, beszámolók

A szennyvíztisztítás környezetbarát lehetőségei ritkábban lakott térségekben 343 5. A szennyvíztisztítás kiegyenlítése, szabályozása A kiegyenlítési igény igaz a tisztítás és az öntözővíz szabályozására is, mivel a szennyvíz keletkezése a tisztítás típusától függetlenül, szinte mindig szakaszos, a mindenkori vízfelhasználásnak megfelelő. Ezért a tisztító rendszerben valamilyen kiegyenlítés, tározás kialakítása szükséges. Ezzel a mikroorganizmusok egyenletes tápanyag-ellátottsága, a biológiai tisztítás állandó hatásfoka javul. A belépő ponton célszerű egy hidrolizáló tér kialakítása, melynek feladata a hidraulikus- és tápanyag-terhelés kiegyenlítésén túl a szerves anyagok anaerob előkezelése. Ez a tápanyagok oxidációját és a denitrifikációt végző mikroorganizmusok számára jobban hozzáférhetővé, gyorsabban felvehetővé alakítja a nagy molekulasúlyú szerves vegyületeket. Különösen fontos ez a denitrifikáció folyamatánál a kellő sebességű és hatékonyságú nitrát redukció biztosítására. A szerves anyag eltávolítása a szennyvízből a már említett széndioxiddá történő oxidációt, illetőleg a szerves anyag kisebb részének szilárd állapotú maradékká (elhalt sejtek, sejtfal anyag) történő alakítását jelenti (Kárpáti 2000). Minél kisebb egy tisztító fajlagos (relatív térfogati-, vagy iszap-) terhelése, annál kisebb a fajlagos iszaphozama. A szerves tápanyag döntő része széndioxiddá alakul. A széndioxid a tisztítóból a levegőbe kerül. A szilárd maradék elválasztása a tiszta víztől, attól függően, hogy milyen a tisztítás (eleven iszapos, vagy valamilyen rögzített filmes) eltérő. Az eleven iszapos, vagy a csepegtetőtestes megoldásnál ülepítéssel történik. Ez folyamatos, vagy ciklikus lehet. Az elkülönített iszap nagyobb részét vissza kell vezetni, vagy tartani a biológiai részbe a mikroorganizmusok tevékenységének sokszori, ismétlődő hasznosítása érdekében. A fölöslege, mint már említésre került, évente egy-két alkalommal kiszippantva, az öntözött területen kialakított szikkasztó árokba is helyezhető. A szűrő elven működő rögzített filmes megoldásoknál, mint amilyen a gyökérszűrös, vagy mesterséges biológiai szűrő, a fölös iszap eltávolítása nehézkes, eltömődése esetén a szűrőréteg teljes cseréjét is igényelheti. Ezeknél a terhelés pontos méretezésével kell biztosítani, hogy a biológiai szűrőben a fölös iszap terhelés annyira kicsi legyen, hogy csak igen ritkán váljon szükségessé szűrőcsere. A szűrő anyaga azt követően komposztként hasznosítható. A két szűrő típus működése persze nagyon eltérő. A gyökérszürő rendszer az oxigént döntően a növények gyökerein keresztül kapja. A mesterséges bioszűrőknél az oxigént a szűrő felületi folyadékterhelésével, locsolásával kell biztosítani. Ilyenkor a tisztított víz többszöri visszaforgatása, esetleg a szűrő több rétegből történő kialakítása és a rétegek közötti levegőztetése is szükséges lehet a kellő oxigénellátáshoz. A szűrők esetében azonban az eleveniszapos rendszerekhez hasonlóan a megfelelő denitrifikáció csak a nitrifikált víz nem levegőztetett szakaszba történő visszaforgatásával lehetséges. A gyökérszürőknél ezek a folyamatok szimultán játszódnak le az oxigénnel gyengébben ellátott elárasztott iszaptérben. A rögzített filmes szűrőknél ezzel szemben a nyers szennyvíz betáplálásánál kialakított, nem levegőztetett, elárasztott szűrőréteg láthatja el ezt a feladatot. A szakaszos folyadékelvétel miatt a gyökérszürést kivéve minden esetben megfelelő illesztésre, szabályozásra van szükség a tisztítás végpontján. Jó utóülepítés esetén