Vízügyi Közlemények, 2001 (83. évfolyam)

2. füzet - Takács Károly: Árpádkori csatornarendszerek

Árpád-kori csatornarendszerek kutatásának eredményei 281 Ezeknek a növényfajoknak a jelenléte véleményünk szerint nem a véletlen müve, hanem a rendszer működése idején a medrek közötti töltésre tudatosan telepített növények utódairól van szó. Egy ilyen megoldás ugyanis számos haszonnal járhatott: a növényzet mind gyökérzetével, mind pedig sűrű ágaival védi a csatornát a külső behatásoktól (erózió, állati kártétel, stb.) Másfelől viszont a növényeknek kedvező életfeltételeketjelenthetett a töltések kevert, gyakran nedves talaja. Gyakori eset, hogy a csatornák, vagy azok maradványai mellett földutak vezetnek, vagy vezettek. Azt kell feltételeznünk, hogy az úthálózat és a csatornahálózat összekapcsolódása arra az időre megy vissza, amikor csatornáink még működtek. Teljesen természetes ugyanis, hogy a közlekedés a csatornák mellett történjék. Erre vonatkozóan temérdek analógiát lehet felhozni, elég azonban arra utalni, hogy ez az egybeesés mai csatornáinknál is megfigyelhető. Több esetben előfordul, hogy az út (részben ma is használatos utakról van szó) magára az egykori töltésre került, amelynek az anyaga az állandó taposástól szétterült és kétoldalt részlegesen, vagy teljes egészében betemette az árokmedreket. A csatornatöltések útként való használata, amely azok gyors ütemü pusztulásához vezetett, nyilvánvalóan a rendszer szétesése után kezdődött. A céljukat vesztett csatornák töltése a közlekedés számára alkalmas helyként kínálkozott, főként alacsonyanfekvő, vizenyős felszíneken. Az utak, bár nagyban elősegítették a csatornák pusztulását, másfelől viszont a kutatás folyamán jelzésértéküek arra nézve, hogy hol keressük az egykori csatornákat. Számos példája van annak, hogy az egykori csatornák medrét a múlt századi, vagy századunkbeli vízrendezésekkor felhasználták belvízlevezetésre. Ez elsősorban a hármas szerkezetű csatornákra vonatkozik, amelyeknek ilyen esetben a középső medrét tisztították ki, helyenként ki is szélesítették és mélyítették. A szélső medreket viszont, amelyekre ebben a rendszerben nem volt szükség, hagyták tovább pusztulni, illetve a maradványaikat a középső mederből kitermelt anyaggal és a töltések anyagával többnyire teljesen el is tüntették. Ez az újkori felhasználás azonban, tekintve a mai csatornahálózat ritkaságát, kevés volt árkot érint és általában azokat sem teljes hoszszúságukban, hanem csak bizonyos szakaszokon. Végezetül fontos hangsúlyozni, hogy az itt tárgyalt jellegzetes fennmaradási formák az összes eddig kutatott területre jellemzőek. 5. Zárógondolatok Kutatásaink alapján nagy valószínűséggel tehetjük fel, hogy az államalapítást követő évszázadokban szervezett vízgazdálkodás folyt Magyarországon. E megállapítás roppant hordereje úgy vélem kevéssé vitatható. Mindenekelőtt megdől az az eddig hagyományszerüen vallott nézet, miszerint Magyarországon az újkor előtt számottevő vízépítések nem folytak, s ennek következtében azok a vízrajzi—környezeti viszonyok, amelyeket közvetlenül a szabályozások előtti időszakból ismerünk - lényegtelen változtatásokkal - évszázadokkal, vagy évezredekkel korábbi időkbe visszavetíthetők. Monumentális csatornahálózatok létezése azonban alföldjeink hidrológiai-ökológiai viszonyait alapvetően megváltoztathatta, ebből kifolyólag a Kárpát-medence áradmá-